Verseskötetek - Mosolyelágazás

Rojtos cápahálók

hommage à Márai

Bokádon hullámpakolás, ha valami haza-bilincs kimarta volna; san diegói mulasztásodat nem bocsáthatja meg már senki, semmi: óceán-porban jó hamuja mint plussz-tabletta fölpezseg, és nem nyelvi habzás: de csillogó só, szűzhó és valószínűtlenül zöld pínea-erdő; ...hát akkor csönd, kísérteties csönd a hálók előtt, ha a "beszédmód" átragad, átszigonylik a szomorú cápákra is; már óceánumi lüktetések a karcsú tenger- vályúban: lignanói, triesti félkör-fűrészes, rojtos cápahálók sodrása, pödörgése zárja a nyílt vizet, nyílt seb lesz itt a hőben vibráló másnap délután, pedig tegnapod volt és holnaputánod: ...a tenger illő alázattal, körmenetes pompával visszavonult, megértette amit te még nem értesz és sokan nem értetek: elfogadva sorsát mer egyedül lenni önmagával, kérdőíveit, kétségbeejtő hullámait kifuttatja Teremtőjének, aki a mínuszos kezdeteknél kigondolta a jóra, a fölösleges, rossz háborgásra és a lábbal taposható szárazak szétválasztására; engedelmeskedvén hozzád is úgy közelít, lábodat nyaldossa és sót ragyogtat a fövenyen: csillogjon a szíved is, ember!... a tenger már visszavonult, a parti margó egy kéz satírozó szeszélyétől bevastagul, távolodik a sziklák pofozás-zaja, kis csattanások üzennek sajgó bokádnak: hullámpakolás valódi s vélt sebekre, kimarjult, óbőr pórusokra; okulj mindebből, ha végre elindulsz mint a gyermek "ajándékaid" után, talpad érzi már a szabályos, selyemkárpitos barázdákat, istenek-rendelte billentyűzeten sétálsz a most nevetségesnek látszó mélység felé, tapogatod a földet, kicsinyített egyenlítői homokdűnét, melyet az egyenletes harmonikázás épített, és nem a szél, és nem más elem, de Ő, aki az idők kezdete óta s talán még kicsit előbbről is buja lüktetéssel irkál; gyűjtöd a kagylót, s más fénylő herkentyűket, mint valami évülhetetlen tengeri valutát, nézed a zsákmányt, leguggolsz az előbb még harmonikázó végtelenség csöndes űrjébe, s konokul hallgatózol, igen, igen: befelé, mint mikor órákkal ezelőtt veretted magad a Nap itt szokatlanul hegyes dárdáival (az eredmény látható és sajog), lehunyt szemeddel már a túlvilági fényességet tapintottad, szemed nem is volt, szíved nem is volt, zuhantál fölfelé: szívott fahrenheites angyalok kohója... kérdés csak az, melyik rublikába kerül a látvány, ez a valóságosan is barbár "húsipari bemutató"...; nyugalmad majd felhős, ijesztően komor lesz, talpadra homok és só ügyel, nyomot vagy jelet hagysz-e a következő dagályig, mikor szent perverzióval beléülsz ismét a víz ölébe: hadd ringasson, dajkáljon, mint egy Szindbád-i mondat majd M. S. Mesternél - "kinek pora és hamuja" - így csattan vissza szigorú Napló-lüktetéssel: "... Igazságérzetre nevelni magunkat és az embereket, s aztán az igazság tudatán belül, nyavalygás nélkül elviselni mindent, ami jön. Ehhez tartsd magad, felnőtt, te örök gyerek.", s az erősítő hullámkaréj meg így élesül föl, szinte fölhasít a bóják között: "Egy hazát lehet gyűlölni, bírálni, el- és megítélni. Csak árulni nem lehet." Bizony lassan félszázada fényesíti a só a grafitot, éjhomály nélküli tiszta éj van, és csillagos, elég is volt a tengerből, most már menjünk Haza-Világgá, mint ő, aki tudta, hogy a hajósok is egyszer hazatérnek, és a tenger, meg ez a mindenség, kiszolgáltatottan, csöndben utánuk: ágyig, asztalig, temető faláig.



< vissza Mosolyelágazás verseskötethez