Verseskötetek - Földi pörök

Két nyárfa a Hódoltságban

(föllelt janicsárnapló 1556/57-ből)

Történetesen török vagyok. És a szultán katonája.
Anyámat nem ismerem. Itt jobb mint Anatóliában.
Tanulgatom az ebhitűek dalait. Félhold-erdőtől
nem látom a holdat. Sátorgomb-csillagoktól az ég
csillagait. Két nyárfát őrzök hajnalig. Világít-
nak az énekemhez. Tövüktől indul egy út keresztül
a Rabföldön. Hódoltságnak mondják. Rabszíj-kígyó
tekereg az égig vagy az Égei-tengerig mert Allah
igazságos. Egyetlen hosszú kígyó sziszeg Budától
Drinápolyig. És át a Márvány-tengeren Sztambulig.
Én a Birodalom fontos porszeme. Pasák és bégek
agák és rongyos dervispapok - halálommal is adózó -
alattvalója. Szánnak de nem szeretnek a behódolt
gyaurok. Nálamnál jobban csak följebbvalóimat nem
kedvelik. És nem is szánják. Ez a legtöbb amit
tehetnek. Így is lakolnak döglenek Sztambulig.
Sokszor kísértem őket. Rosszabb az mint Eger fa-
lain a lángos szurok-perec vagy égő drótkoszorú.
De lehet keserves dalt tanulni. Muzikális fajtává
sok ríással edződnek. Éneklek hát hajnalig a sus-
torgó két fának. Őrzöm hódítóként a Hódoltságot
átszakító utat. Őrzöm a félholdat csillagos forgót.
A Birodalmat. Őrzöm a békét. Allah meg sokáig engem!
Jönnek a violás hónapok. Legjobb dolga ilyenkor
van a janicsárnak. Ezek itt rabnépség körülöttem.
Tüzet raknak a két nyárfa-közti tisztáson. Fölfelé
húzza a füst éneküket. Föl a fénylő jegenyék csú-
csára. Mint jajgató rabot a hóhérló fára. A ném-
berek babák még harmatosak és könnytől bárso-
nyos az arcuk. De mind elszáradnak az útkígyó sze-
relmes szorításában. Megaszalódnak a drinápolyi
háremekig. De itt még az enyémek míg lehervad a
viola míg imára kúszik kénytelen remegő két tér-
dem. Mert följön a nap. És tűző sugarában is dú-
dolgatok. Vigyázzban álmodok. Többször elfelejtem
hogy kinek a katonája vagyok. Elfelejtem Anatólia
katonaiskoláit. Elfelejtem a legdiadalmasabb har-
cokat. A budai pasa bőrömbe égetett kitüntetését
amikor a harcosok és hűségesek első sorába léptem.
Allah irgalmazzon nékem! És a Hódoltságnak! Hogy
a két nyárfát még sokáig előrizzem félelmemben.

(1981)



< vissza Földi pörök verseskötethez