Verseskötetek - Földi pörök

Párhuzamos koporsók

Indigósötét éjszaka volt.
Hallgatni vágyott a szél,
beszélni kezdett a holt
velem, midőn a szélső házak
körül ólálkodtak már rühes
farkasok. Vonításukra nem
ügyeltünk. Mondta, mondta
jajjait keserű mollban, ki
eljött ma párnám sarkába
tollnak elszállani, el a
köztársasági éjhomályból,
tüdő s szív szándékait
józan hülyékre hagyva -
vagy kikből lehetnek még azok!
- vigyék tovább a beintő
mozdulatot: a térdet-fejet,
meg hasznot sem hajtót. Mert
a sarokvasakig görbült templom-
ajtó megnyílik egyetlen rúgásra;
lenghet már madarak árnya
hitünk fényivel mennyekig
sikálva: ápoljuk, átkozzuk ím
a végsőkig kínzott egyenest,
mihez igazodik majd a test.

< vissza Földi pörök verseskötethez