Verseskötetek - Halántékdob

Csak nézem Olga Korbutot...

úgy indultam el
semmiből a végtelenbe
mint akinek már
minden mindegy lenne

az ég falán a fűzfaárnyék
már a holdon álldogálnék
sorsom ríkatja a föld
az ég falán a sok levél
nem tud szállni énvelem
hogy röpüljek és kivel
ha föld alatt a végtelen
háromnegyedes tavaszi ködben
egy háromnegyedre felnőtt gyermek
szűkölve kihajtja a nagy versgallért
s a megrajzolhatatlan almakerek
asszonyhasfalon vetik a bukfenceket
lánydombocskák és fiúhegyek

de még előbb
éveink lugasáról odaítéljük
a legszebb rózsát a sohasem
síró vonatkeréknek és ím
begördül a nagy tavaszba
folyókanyarulatú kezünk-lábunk
hiánya de nincs bocsánat:
bokáig - mindörökre a Donban állunk

a háromnegyedes tavaszi ködben
sóhajt a XX. század
a háromnegyedes tavaszi porban
sóhajt a II. ezred
és én csak érzem:
valaki fél
e történelemben
a száj lett
kitermelt homokbánya
és aki bánta már nem él
por alatt és köd fölött
talán a mennyet szántja

és lőn baltavári nagy ünnep
midőn az Ős-Duna 1975-ben
visszafolyt vagy harminc évet
addig a leomolt partig
mikor még nem is éltem
a part fölött: álom halántéka
hold
c. röpcédula és apám
lovai eldobják édes terhüket
a megszülhetetlen katonacsikókat
felzeng anyám egyetlen templomában
loretói litánia: minden gyötrelmet
kiold
c. címtelen ige és lőn lőnek

ami következhet
ami következik
ami nem marad el
mammutcsont-átültetés
kardfogútigris-sírás
sorsbukfenc kisgyermekem
ölembe hullt jövőm leszel
öledbe hullt törvényt eszel
nagy áron és minden áron
szabad vagy és ha mégsem
gyorsan elő a nyelvtankönyvet
kételkedsz vagy kételkedel

csak nézem Olga Korbutot
SZALTÓSZABADSÁGot érzek
gyönyörű ez a lány mondom
ahogy tennék a tengerészek
vakító lábai alatt
már minden ott libeg
a csók a taps az éden
mi hiányzik még Istenem:
az a két tenyérnyi szőnyeg

csak nézem a tapskisiklást
csak hallgatom az ágyúcsöndet
de lassan felerősödik az éj
kisüt a hold kertek tövében
de valaki kivonja magát
két kart az ég felé emel
kivonja szívét az őrült kert
őrült szirmai alól

úgy indul el
úgy indultam el hogy most:
elhasznált kilométerek gyökérzetemben
szívemen pusztult sebességmutatók
múljék el tőlem a tenger
ha bemocskolva a patyolathajók

és a tenger zsámolyára
térdel a férfi
s bűneit senki
se érti a parton
mert akinek fülébe
szörnyűket valljon
lehúzza már a súly
csontjai zörgését is
beépíti a himnusz
kimetélt nyelve
korcsolyázik az égen
csak a harang a
félfordulatú kondér
üti a semmi megkínzott
postagalambjait -
európai fényűzést
röptet a hazából
egyetlen Mikes Kelemen
tintatóban fölgyűl
a kékség a szó
ha még eleven
galambtoll pihéz
s tonnányi harang
üt szíven

hiszen bemutathatnád te is
a költészet minden trükkjeit
az egynapos csodát
a konkrétvers és
szövegek sorát
átverhetnéd a
semmi szigonyát
a banális nagyhalon
soha nem kínálkozik
így az alkalom
de engem a tenger
érdekel ahogy mormol
s viszi a hajót
ahogy sínyli a szelet
s dúdol altatót
ahogy valahai földön
a partra loccsan
sót rak szívemre is:
szomjam sose oltsam
és súgja nekem szelíden
egészen halkan:
minden igaz költő-halánték
hatalmasoknak csupán csak játék
de a csönd is hatalmas katlan
de a zsámoly sohasem térdeletlen

(1975)



< vissza Halántékdob verseskötethez