Verseskötetek - Halántékdob

"Jézusos fejlehajtva"

Kormos Istvánnak a győri halpiac tövébe

Kölökfejed rég felütve a tehéncsorda-porból,
hát legenda mégis lett egy fémhőmérőtokból,
melynek kupakja, teteje - mondhatni verssel színültig is tele -
lecsattan, mint Károlymajorra zöld villámok hegye,
hogy minden világos legyen, a kép kigyúljon,
mozsárhoz, cinpohárhoz már bomba se nyúljon,
és hegyezze fülét mindenki! Kivált a mecséri márcos fogadott fia,
de főleg én tátom a szám, hunyorgok, mert Duna-cipelte Normandia
úszik a kertek alatt; hátán húsz lány, száz katedrális,
Apollinaire s Jékely műemléknyoma döng és gőzölög kanális,
magában császkál ott Szent Villon Ferenc, ahol is lettél Te Párizsviselt
jelzővel felruházva; de már piros delfined figyelt,
mikor vonszolhatna a szív leomlott partfaláig,
ha addig nem is egészen, de maximum hazáig,
hol mindenféle van és volt-folyóink partján szomorú füzek
új folyókat könnyeznek, akár az elhagyott polinéziai szüzek.
Sajnálja kicsit őket helyetted is Napkelet első mágusa,
de inkább kellene neki a másik kódex-kisasszony: Ráskay Lea,
és vidámság kellene, a korty italt akár a vackoros fogmosópohárba
tölteném eléd, ha járogat Ő-piszén-piszesége már iskolába,
s tanulja ott majd roppant nagy eszével az elröppent Medvetáncot,
súgod Neki: J. A. vérével mi vagyunk rokon! - hát ide a láncot,
mert minden láncszem Övé-gyöngybetű, faladról letéphetetlen fölszögelve,
így bírtad ki kristály-jóslatod, dűlöngélve, csukott szájjal énekelve.
És minden bolyongás véginél, az Atlantinál, az Éginél,
végül mennyi kincs maradt; remeg a tollam, nem ítél,
mert csodák fülembe omlanak, húszév-mélységű hófúvásból
is felülről jön, szinte száll elém: itt "az örvénylő-szívű vándor",
s én nem kérdezhetem hogy telelt, míg varázslása bujdokolt,
de múló idő helyett is vers felelt; föltámadott a holt! -
bár nem láttam öt sebét, lehet csak lányokért lakolt.
Ha mégis kérdeném, így szólana: "aranydiót törtem mögöttetek",
azaz időparaván mögött, bizony így felel az apámlehetne gyerek,
és nem tudom honnan szól, de hangja tárnamély oboák nesze,
kire már mindenképp büszkén tekinthet holnemvolt Moson vármegye,
de francia partok is, pedig ez Úr magyar, méginkább vogul,
míg élek, élhetek, vérként dudorász bennem, halhatatlanul.

(1976)



< vissza Halántékdob verseskötethez