Verseskötetek - Sárfelirat (Posztumusz versek)

Amikor 77 talányos évgyűrű a törzsön

Tornai Józsefnek régi barátsággal
 
Most leteszem                    a könyveket
az egyiket            a másikat
milyen jó volt                   olvasni őket
az egyiket           a másikat
s a kettőt             külön is !
(regény helyett egy nyáron át
„minden megvan” mondtam
és valóban így is mondanám)
persze                           jól tudom
hogy  egy a kettő
s lám milyen         könnyűek most
mint a fából      kiröppenő
boldog             papíros
mint paradicsommadár
 szálló           pihetolla
de aztán          hirtelen
milyen súlyos lesz az egész
ha  EGY      az           EGY
és egy az egyben
átüt maga                   a létezés
            a gének                  vezérelte sors
átüt                        mindenen
a nyugalmat                    felrobbantó
béklyózhatatlan                      ős-izgalom
és vele a                                nem tudni honnan
érkező lángszívű révület
mert versek                lobognak itt
nappal és éjjel
mint titkos        raktárakban
a szesz         ha kigyúl
szavakba            kódolt
álomtalanul              lobogó teóriák
tábortüzek           parázs-sistergésű
komor bölcseletei
idegdúcokhoz                  kötve
másznak elő
nagy  sugarú                                 fényben
homokhegyek                      alól
viselve a                   nyári tombolást
ahol egy                                  öreg indián ül
 bronz-pala-szikáran
paradicsomi              hajléka előtt
még a kiűzetés             előtti idők
utolsó              földi               tanújaként
csak ül            egyedül
időtlenül
s fekete                   csont-pipára gyújt
miközben fénylő                      akácleveleket
morzsol             tenyerében
és a  semmivel   társalkodik
sötétre                     fakult bőrét
homok-kristályok               lepik
de vére          mint a Niagara         úgy zuhog
zubog           és néha       felbuzog
hiszen a Teremtő
rejtegetett           titkos Ádámja        ő
ama kertben                (mióta már?)
kire    rábízta      annyiszor
az oldalbordák               kényes         lajstromát
 hajnalban   íródeákként      lobog
és     nappal      szorgosan     udvarol      tehát
míg a kárhozat            fái megtermik 
estig szívében is                                  a szabadság
veszíthető gyümölcsét           alma-zöld mámorát
túllép és                           szembeszáll
 no lám ez is   a teremtmények       sorsa
            mikor a mindenség           
 szerelembe  zárt
vad             titkait         kutatja
                        terem                          
 és teremt
a porba ír                           a vízre ír
a lét       hínáros                óceánjaiban
és kies                  liános        erdeiben
ha győz                   ha veszít
férfiként bátran kivallja.
 



< vissza Sárfelirat (Posztumusz versek) verseskötethez