Verseskötetek - Sárfelirat (Posztumusz versek)

Félni magunktól

Az Isten azzal sújtott minket,
hogy hagyja, tenyésszék lelkeinkben a félelem.
Hogy elaltatta a magunk erejébe vetett hitet.” 
(Szilágyi István: Hollóidő)
 
Éjjel hajnalban lódobogás
ködzászlókkal megérkeznek
a vértől csatakos katonák
 
nem tudni honnan
melyik vesztett csatában
harcoltak éppen
s kinek az oldalán
 
nem kérnek enni sem
kulacsuk mélyéről
egy kortyot ha isznak

már álltukban elalusznak
s eldőlnek mint a zsák
 
különös katonatemető
ez a fejfátlan udvar
 
de nincs nyugtuk itt sem
álmuk zenitjén beszélnek
hánykolódnak szegények

évszázadokig mondják
mi volt az utolsó tánc…
 
s a halál kivel hált…
csupa csontváz a leltár
 
míg az üldözők ideérnek
de ők is csak inni kérnek
 
csatázhatnékjuk elszállt
félni magunktól kell már!
 
– – –
 
Aztán nem történik semmi
a lovakat kicsapják legelni
 
az udvar fölött szél jár…
a csönd történelmi.
 



< vissza Sárfelirat (Posztumusz versek) verseskötethez