Verseskötetek - Sárfelirat (Posztumusz versek)

Kihulló apokrif lapok Antall József naplójából

Május, 1990!
Azt hittem,
talpra áll a nemzet!
 
Azt hittem,
talpra állhat attól,
hogy aki eddig parancsolt,
eztán nem parancsol.
 
Azt hittem,
annyi sértett lélek
megérti majd
miről is beszélek…
 
Tudtam persze,
hogyne tudtam volna,
milyen szakadékon ment át…
s épp ezért mit érez,
de nem tolakodtam
mázas szép szavakkal
meghajszolt szívéhez…
Csak annyit mondtam:
iszonyú nehéz lesz!

És reméltem,
mégpedig erősen:
nem a könnyen
szerzett tapsok
döntik el majd
kinek az igaza
lesz itt az erősebb!
 
Igen mélyen hittem,
hogy mindenki akarja:
lélekben lehessek
minden magyaroknak
szolgáló magyarja.
 
És tudtam jóelőre
mikor támad majd meg
irigység és álság
s a rettentő varázsszó:
másság…
Nekem nem lehetett
semmi más fegyverem,
mint az az egy,
ha fanyarul legyintek:
szamárság.
 
Bár mondogattam néha:
bizony mindig könnyű
a bátor ködevőknek,
mivelhogy nem „tisztük
gondolni előre”…,
elég csak tudatlanul
csörtetve bolyongni
a múltban,
mert ott minden a helyén…
pontosan úgy van
ahogy szeretnék
hallani, látni…
s máris lehet mindent
túlkiabálni!
 
Tőled tanultam én,
idézlek hát ismét:
„Együtt a szív és fő…
és bölcs messzetekintés”
ki mindig velem valál
hű Marcus Aurelius
te tudtad mi a halál,
s milyen a távoli juss!
 
Most már én is tudom,
legyen ennyi elég,
hát nem bíbelődöm
ezzel sokat – derék
pannóniai elődöm,
jó Marcus Aureliusom.
 
De nem szabad feladni!
Talán így is mondtam,
ha egyszer a falak
le- és ránk omoltak,
bár nem harsona dalolt…
mert hittem és reméltem
gyáván ezért nem léptem
meg a váratlan súly alól…
 
…és akkor éjjel…
szakadatlan jöttek,
gyertyáikat hozták,
köröttem fényeskedtek,
és nappal is csak jöttek,
özönöltek hozzám,
bár szétszéledeztek…
és hűtlenkedtek aztán,
most eszem azt súgja,
s majd leírja a toll:
talán szívükhöz érkeztem
mégis valahol…
 
 (2003)

 



< vissza Sárfelirat (Posztumusz versek) verseskötethez