Verseskötetek - Sárfelirat (Posztumusz versek)

H (12)

Útban Kosztolányihoz

Hosszú és gyötrető álmodban
már végére jártál
annyiszor az útnak
de hogy végére értél-e
ezt kéne most tévedhetetlenül tudnod
a titkos szálak végül hova futnak?
És váratlanul változott meg
minden körülötted
ha eltaszított ami eddig
lágyan körülölelt
és vonzani kezdett
ami eddig durván elriasztott
s mára bizony súlyos lett
a tegnapi könnyű gondod
és ami a földhöz szögezett
gyökérzetedig nehezült és süllyedt
nyers erőt mutatván szívedig hatolt
mint vendégségben szembejött halott…
de lelked csak szállt azúr selyemként
felhők fodrain is könnyen áthatolt
már hihetted: teljesen magad vagy
kivérzett egyedüli példány
mikor elhagytad minden fölösleged
hátad és vállad mégis fájón kiérzed
e földi létből mert úgy sajog
mintha most is szörnyű málhák
nyomnák és tonnás sziklatömbök
miket cipeltél szakadatlan
s a bokád és talpad
az út éles kiálló köveihez csaptad
vérzett bizony – de ez volt a jel
hogy élsz s töviseid is valódiak
mikor rendelés szerint
csillagjai mögül rád tör majd a hajnal
és új fényeivel érted már ő felel
hogy álmodból mégis fölriadj
mert szelíd oroszlán sétál
kint a nyírott pázsiton
hátán valami hófehér lepel mögött
egy szárnypropeller pörög…
mondják is: valami elbitangolt angyal.




< vissza Sárfelirat (Posztumusz versek) verseskötethez