Verseskötetek - Koronatűz

Eljöhet értem

Forgok ítéletidőben, puszta-országban
vadállatok vonulása után kémlelek,
napsütés, évelő-köd határán, szélárnyékban,
Bakonyi-főnszél jeges sóhajában korcsolyázik türelmem.
Ha belágyul alattam a föld koponyája,
ha folyó és tó jege nem bír, nem viselhet;
kínzott halszálkaként szúrnak át
gyönyörű jövendölések, lehámozottan fönséges kopár
Magyarország-medencecsontok:
akkor ide süssetek atyámfiai és házam népe!
Fölrobban szájam, a Jónást bekapó, bújtató Ceté,
eleven halottaknak ütődve fölrobban!
Egymásra fektetett hazákban, archeológiai nagykendőben
csontok, csontok virítanak a jégen, tükörpalotában
kiárusítva. De már a nagypiacot vagy országos vásárt
nem tűrhetem, s más effélét sem, egybe kell tereljem
minden csontot a maga helyére, halomba, levegőbe,
koronák vakító díszébe, sín közé talpfának, puskacsőbe,
hogy ne bámulják fonnyadt hínárban a halak,
zokogjanak, s fejükkel törjék föl maguk,
mert már minden megtörtént értünk,
mert már minden utamba állhat, eljöhet értem!

< vissza Koronatűz verseskötethez