Verseskötetek - Koronatűz

Fordul egy kamera

Pörös Gézának

Ahogy hömpölyög a víz
és ahogy megtörik,
annyira ismerős, mint az arcotok
és a homok úgy pereg, mint a könny,
tengert tápláló, tengernél nagyobb.

Fordul egy kamera
a szemhatáron túlra, s jólismert
csikó-futtatásos pusztát rögzítünk
a végtelen víz mellé, hogy ez a kör-körös vágta,
amott pedig a tenger képzelt nyomunkkal a parton
valamit kihasítson.

Mondom vagy sem,
Te arra gondolsz, amit már tudunk,
arra, hogy nincs.

Ha vizet látsz, végtelent,
végtelen egyedül találsz rám
egy egészen partnélküli földön,
ha csikókat, szutykos kölyökkoromig
gyere értem, mohás itató-vályú
szélén ülök s kilenc csillagot számlálok
össze az udvarunk fölött.

A tenger robaját, a horkanásokat
felerősítem, a kontúrok szürkésfehérre
merevített sorát meglazítom, elkeverem.

Hogy beljebb mély a víz?
S a csikók elbotolhatnak?

Tengeren vágtatnak át!
A puszta egyenesét megtölti a tenger.




< vissza Koronatűz verseskötethez