Verseskötetek - Ezredváltó, sűrű évek

Az utolsó (előtti) szó jogán

Simonyi Imre emlékének

A legszebb négy sor
ezért a legfontosabb is!
amit valaha (ezer éve)
Gyulán leírtak -
nyugodj békében
Krúdy és Márai szellem-öccse,
békétlen Simonyi Imre,
azt Te írtad!

„S a gyulai éjszakában megállván
- - balról Kohán György, balrább Porzsolt Kálmán -
a Nagytemplom alatt a holdvilágnál
megegyeztünk: éjszaka nincs szivárvány...”

Kinek a vers?
És mire a szó?
Hajnal szívén
e véres asszó?

Tényleg, kinek?
Te kinek írod?
Mondd, barátom
mért lobogtatod

még éjjel is
a hószín papírt?
S bámulod, ha
valaki ráírt

vagy csak diktált...?
Mért ne segítsen?
Sejthetted, hogy
maga az Isten

áll mögötted
ilyen szelíden,
bölcsen, mintha
csak kezeiden

múlna ekkor
győzelmed hamva
s híre.Végül
azokra hagyva

mindent estig
vagy délutánra
kik értenék...
már mindhiába!

-----------------

Simonyi úr,
ha megmondaná,
miért ment el
így a föld alá?

Pontosabban:
ön meg annyian
hitték hogy ott
még valami van?

Föltámadás?
Vagy Pokol alja?
Dörömbölhet...
ugyan ki hallja?

Megértem én,
hogy elege volt!
S időtlenné
rúgta ez akolt.

Versbe véste,
ha Kohán álvány
nélkül rajzolt
a holdvilágnál.

S megállanak
mint krétarajzok.
Kísértenek...
én elviharzok

még megnézni
a Nyári-színkört,
a Kék Macskát,
éppen pezsgőt tölt

színház után
a kis szubrettnek.
Mily boldogok
akik szeretnek!

Nagy szerelmek:
az egy-nyáriak!
Gyors vége lesz
s már vége is van!

Egy lányt szeretni
és egy zászlót,
hazát, ha hull...
Hát mindhalálig
határtalanul!

Ön tudta ezt,
és halt igazul.
Az élet volt
vers, Simonyi úr!

(Gyulán, 2000. július 26-án)






< vissza Ezredváltó, sűrű évek verseskötethez