Verseskötetek - Ezredváltó, sűrű évek

Mikor négy sorát idézem

                                        Csoóri Sándornak, a hajdani pápai diáknak

„Milyen év, milyen nyár, nem tudom –
testem előtti szél, testem utáni nap sajdul át csontjaimon
s a láng ígérete, hogy túlvilágom is nyár lesz, csupa dél,
szivethamvasztó sétaút jegenyelevél fényinél.”

Nem irigyeltem én soha semmiért,
ha csak ezért az árva négy sorért nem,
mikor a szeme alatti sötét aknasor
árkaiból fölszállt az Ábel-füstje ének.

Én nem tudom ki fogta akkor szívére kezét,
és melyik Isten súgott neki éppen,
de a betűk testén már lángrúzsos múzsák
árnyéka lüktetett a délutáni fényben.

Talán csak március volt akkor is,
mert a fakult, köszvényes zászlók kibomoltak,
ha a nyárnak képzelt túlvilág perzselőn sütött is,
s a nap és hold közötti félúton sétáltak a holtak.

Látja most diákját a könyörülő Isten temploma,
és négy verssort ezüstlőn susog a jegenye-sátor,
mivégre futott világgá, mért nem volt maradása
annak, aki ím: hűségében is vakmerően bátor.

„Milyen év, milyen nyár, nem tudom -
testem előtti szél, testem utáni nap sajdul át csontjaimon
s a láng ígérete, hogy túlvilágom is nyár lesz, csupa dél,
szivethamvasztó sétaút jegenyelevél fényinél.”



< vissza Ezredváltó, sűrű évek verseskötethez