Verseskötetek - Húsz év a kétezerből

A kincsről, ami van

A Hűség-díjas Szokolay Sándornak,
a leghűségesebb város polgárának

Hajnali szép dallamba zárt,
szívnyi szelencébe csukott,
föld mélyébe titkon rejtett,
oszthatatlan közös kincsünk.

Hogyha elvész, nemzet vész el,
s hangtalanná foszlik minden,
még a sírás szabadságát
is tagadják... azt kell hinnem

amit látnak vak szemekkel,
honnan a könny előgördül.
Mért titkolja ez az ország,
gyász vagy remény van-e fölül?

Jó volna, ha véget érne
egyszer ez a szörnyű álság,
s jönnének bátor fiai
hűségükkel, hogy megváltsák!

Árva dallam... lányka-hangon
s belénk költözik a lélek,
déli harang brongásával
szól a kórus: élek, élek!

Fűszál hegyéről a harmat
gyöngyét ajánlja az Égnek,
mekkora kincs mikor ének
üzenhet a Mindenségnek!

(Írtam a 2000. év első napjaiban)



< vissza Húsz év a kétezerből verseskötethez