Verseskötetek - Húsz év a kétezerből

Kiss Ferenc fejfájára

(1999. november 11.)

Szegény Fiú,
te így mondanád,
Ferenc, barátunk, Kiss Feri
a fájdalom és vereség
örökkön bújdosó fegyencei,
szemük sarkában könnyel,
akárha csempészett Tisza-vízzel
onnan a kuruc Ugocsából,
és Debrecenből meg Budáról,
mintha csak sorsod
suhogta volna el az őszi zápor
mikor a panaszt már kidobolta
a csonkán lebénult hazáról,
ahol nagy bűntetés-szótlanságod
keresztje alatt jelkép voltál,
te, a megkötözött szellem,
kifosztott templom és oltár,
s lám, istenült, szorgos törpék
vesztedre törtek önként,
s orvul pokol-csapdába löktek,
és nézték hogyan hull rád
a kín eleven szemfedőnek.

Örökölt hegedűd fiad kezében,
tudd meg: egyetlen hangot se téveszt,
az első hantok dobpergése jelzi:
igazi kuruckapitányt temetnek
„Péterfalva jó helyen van...
mert a templom közepén van...”,
a fiad mondja: apa én most...
úgy ahogy tőled tanultam...
és megy egyszál hegedűn
a hantok után, a koporsó fölé s alá
kúszik a hang, úszik, erősödik,
gyorsul, vadul fergetegessé a héjsza,
mintha látnánk, Ferenc, élsz ma,
hisz ma születtél, s ma temetnek,
és árva hangunkon a Himnusz
is neked szól, csak teneked:
Nyújts feléje védő kart...



< vissza Húsz év a kétezerből verseskötethez