Verseskötetek - Szabadrabok (Egybegyűjtött versek, 1968–1998)

Zbigniew Herbert emlékére

"A tehetség semmi, elrontható, elpazarolható.
Ami az egész életben számít, az a jellem."
Tanulom ezt Magától nemes úr holtában is
ahogy éltében a testtartás bátor egyenesét
csodáltam mikor a statáriális időkben s azután is
Róma püspökét és a gdanski villanyszerelőt
meg az ostromlott várost bátran magához öleli
s konok lengyelként védelmezi a világ szószékein
és láthatta Pan Cogito akkor a dühödten finnyás szájakat
a tiszta művészet jegyében baljósan megvonaglani
hallhatta mint élesítik a választott sírásók kölcsön-ásóikat
hajtják a metanyelv tompult köszörűkövét az ezredvégi zsoldosok
de semmi szikra csak a szégyen tüze gyúl ki arcomon
amint ördögien szökdécselnek a meggyantázott díjak
hamis grádicsán a nobeli bugyrok magasába
miközben itt gomolyog az a lőporfüsttől súlyos őszi köd
mögötte mégis kigyúl a fény ha arra gondolok
Maga akkor elsőként s legszebben szólt nekünk WEGROM
kezdvén a verset hogy stoimy na granicy
aztán még kétszer is a testvéri harang
bongásától ragyoghattak boldog könnyeink
állunk a határon... állunk a határon...
mert három a magyar igazság
de akkor az az egy '56-os is nagyon a miénk volt
soha nem felejthető el: velünk és értünk csodálta a halált
mint az sem ahogy később Romána fájdalmas hírére
a hófehér szép márványarcú költőt gyászolta verssel
lám Cogito úr - éppen húsz év után - most már bizonyosság
hogy a halál mindent elrendező geometriája szerint
a hűség és jellem párhuzamosai beérik egymást... Ámen.



< vissza Szabadrabok (Egybegyűjtött versek, 1968–1998) verseskötethez