Verseskötetek - Tudom, nagy nyári délután lesz

Amidőn műhelygondokról szól a gondnok

"Csak azt birtokoljuk,
amiről lemondunk.
Amiről nem mondunk le,
elhagy minket."
(S. W.) de lehetne éppen (W. S.) is

(Portugál futamok)

Elnézted hosszan
elhallgattad szépen
a versíró fenomént
ahogy a sziklák
lapjaira körmölt
kitartóan és csökönyösen
Sintránál Estorilnál
és a hangerő?
a morajlás pátosza?
mint modoros szavalat
zavarhatott volna itt is
de nem zavart
álltál a szikla-könyv alatt
s meghatódtál
ezen az egyszeri csodán
ahogy a kisebbik Óceán...

vajon jegyzik-e
a Világ-vers-szabványügyi hivatalban?


(Árva buborék)

Amikor a papíron
árnyék sötétül
álmomban persze
mintha tengerárok
feneketlen mélyéről
tempózna föl velem
egy árva buborék gyöngye
talán vers lesz belőle
már rettegek előre
s félem a reggelt


(Felhő ballag)

Vonuló felhő sötét árnyéka
ballag föl méltósággal
a hegyre
kezében üres a korsó
amikor még csak súrolja
a gerincet
aztán átesik rajta
mint egy ügyetlen gyerek
vagy mint öreg csoszogó vén
kinek már gurulhatnak a hordók...
és magára marad a fény
sütteti magát a magányos gerinc
amíg békésen meszesedik...

 

(Költőkirály és költőbohócok)

Kiül az olvasó a térre
megtapsolja a költőkirályt
aki kőből és roncsfémből
trónol fölötte
és a költőbohócok előbukfenceznek
az erdőből
ők is megkapják a magukét
a tapsot
ütemesen csörtetnek el
nyugtával akarják dicsérni egymást


(A kenyérről ha nem is a mindennapi)

A pompás hideg ésszel
vagy másfelől pillogva
a nemes matériára: az
őrült hatalmas szívvel
dagasztott versekből
csak Isten kemencéjében
sülhet fogyasztható étek...

bár a pátosztól rendesen
megégett az alja
a szándékolt hűvösségtől
keletlen nyers a legközepe
és a héj alatt roszogó liszt
szitálva árulkodik
mintha mondaná is

viszont a lélek túlerejével
dagasztott vers
kovásza képes a csodára:
örökké ehető
héja ropogós
belseje lukacsos
foszlós mint a kalács
s könnyű mint a szív
és a boldog hajnali álom


(Fölzörget)

Egy vers jön
fölzörget éjjel
hozza gyönyörű testét
reggelig kínálja magát
tudja csak az érdekel
ami múló belőle
de a lelke Istené
az romolhatatlan

ha szélnek eresztett
szavaimat mégis
leszüretelné hajnalig
múlhatatlanságunk
harmatcseppjeiből
két gyűszűnyit
azért beküldenék
a Vers-gyámügyre
hátha...!


(Még vársz...)

A zuhanó redőnymondatok
mögül kinézel
kávédba hóbarna versostyákat
kavarsz
ülsz a kocsmasekrestyében
és vársz
dúdolgatsz egy régen sem
hallott pionír keservest:
Lefelé megy a Nap
húz kifelé a Század
búcsúzkodik mind aki él
sorsa ellen dehogyis lázad



< vissza Tudom, nagy nyári délután lesz verseskötethez