Verseskötetek - Tudom, nagy nyári délután lesz

Temetek - halálra ébredek

Egész éjjel temetőket jártam
egész éjjel csak temettem
szívem a fájdalomtól már vacogott
csaknem belegebedtem

de hajnalig mindenkit eltemettem
aki még kedves volt szívemnek

sorban elsirattam őket
ott voltam halottas ágyuk mellett
fogtam erőtlenülő kezüket
láttam megfagyott pillantásuk élét
imbolygó gyertyafényben
virrasztottam nyitott koporsójuknál
már nem késtem el koszorúimmal
idétlen csokraimmal
hulló könnyeimmel

ha kérték
de kéretlenül is
búcsúsorokat róttam
ha kellett szólni
hát agyagos göröngyök
között szóltam botladozva
igen a nemzedék elindult
meg bizony a következő is:
"halálhírekben gazdagodva"

aztán azt hittem
most már élhetek nyugodtan
nem jön több
éjszakai síró telefon
bár fátyolos altba csomagolva
postaláda mélyén akár a sírban
nincs több zizegő gyászjelentés
nem lesz több
újsághír-akna

élhetek élhetek
hiszen már drága halottaimon
túl vagyok - gondoltam
nem szirénázik szívem
élhetek/halhatok nyugodtan
engem meg nem sirat senki
(milyen rosszul is lehet siratni!)
hiszen ők már ott nyugosznak

aztán fölébredtem
és fogadott egy újabb halálhír
pedig azt hittem
már őt is eltemettem!

lenne még egy "könnyű" megoldás:
ha én megyek előre

talán maradtak néhányan
akiket én is érdemesnek tartok
hogy a szívük kicsit is fájjon értem

apámat anyámat
rokonságom nagyobb karéját
csöndes falusi temetődombokra
már kikísértem
barátaim közül is többen
"halálon túl kicsit..."
már égben és földben

de jó néhányan még itt
s járkálok körülöttük
"járkálj csak...!" mondogatom
magam is ítélet előtti gyászhuszár
potenciális hantnok

riadtan figyelem szép arcukon
a halmozottan kialvatlan éjszakákat
őrzendő vagyok mindig
utolsónak gondolt vonásukat
okos mondataikban

a bársonytapintású lejtést
amint a hajszás napok
közé is bevillanhat a derű
"még élünk!" "halihó, még vagyunk!"

ezért is féltve őrzöm
kézfogásuk melegét
a következő találkozásig
bár egyre rosszabbul viselem
a legtermészetesebb
naponkénti elválást búcsúzkodást...

aki még súlyos álmaiban is
folyton halottai nyitott szemét látja
és temet temet temet
átvág a félelmes kandeláber-erdőn
és álmában meghal
álmába temetkezik
és naivul azt reméli
hogy őt majd álmában éri
a ...



< vissza Tudom, nagy nyári délután lesz verseskötethez