Prózakötetek - Közelebb az életemhez (Emlékezések, vallomások, megnyitók, interjúk)

Ki jegyzi le a dallamot?

SZOKOLAY SÁNDORNAK

Verssorok és prózai futamok után most sokkal telítettebb, igazabb vallomásba fognék: elképzelek álmomban egy szertelenül csapongó dallamot, s nemcsak elképzelem, de tisztán hallom is. Most viszont le kellene kottáznom… itt persze elakadok s eszközök híján inkább rajzolok egy kicsit. Rajzolok a tenyeremre. Aztán átmásolom a szívemre. Ülök az őserdő közepén, mondjuk valahol az Amazonas torkolatvidékén, vagy itt a közelben egy még háborítatlan Duna-szigeten, ahol kupolaként összeborulnak a fák fölöttem. Tágas, zöld koncert-terem. Az erdő megszentelt katedrálisa. Egyszemélyes hallgatósággal. Ülök, majd hanyattdőlök. Itt ez is elfogadott… Hallgatom a csodát.
A dallamot tartó hangok magasak voltak, igen magasról jöttek. Láttam, amint a legmagasabb fák tetején kinyúló, hajladozó ágak trambulinjairól lőtték magukat az Ég magasába, s aztán megint visszazuhantak a fák csúcsaira. Ott még rezegtek kicsit, aztán átugrottak, pattogtak fáról fára, ágról ágra, majd megint szárnyalni kezdtek az Ég felé… És az Ég a legkülönösebb, a fülnek legkedvesebb hangokat apránként átmentette magának. Szinte szivacsként rejtette bensejébe az álomi dallamot, s azokon a helyeken, ahol az egyszeri hangok kottafejei gyülekeztek, sohasem látott kékséget satírozott a boltozatra. Ezek voltak a szenvedély és a szeretet hangjai. Én már csak a vissza-visszazuhanó dallamfoszlányokba, az öröm és boldogság liános füzérébe kapaszkodtam s emelkedtem velük a fák csúcsai fölé. Mint valami léghajós szálltam s integettem az Éghajósnak, aki minden hangok gazdája volt. Határozottan állítom, hogy Szokolay Sándort láttam ott egy Naptól megvilágított, aranyszegélyű felhő tetején az Égbe ragadott hangok egybeterelésén fáradozni: azaz nagyon dinamikusan, két kézzel vezényelni, mert szándéka szerint legelsősorban is Istent dicsérték volna ezek a hangok.
Amikor az álomnak vége lett, tudtam, hogy e dallam – mely a földről indult s az Égbe ért – már örökre elkísér. És az is bizonyos: csak Szokolay Sándor valamelyik majdani kottafüzetében bukkanhatok ennek az álomi dallamnak a nyomára. De nem sürgetem, hisz még rengeteg ideje van, hogy lejegyezze.


2004. Karácsony vigíliáján



< vissza Közelebb az életemhez (Emlékezések, vallomások, megnyitók, interjúk) prózakötethez