Prózakötetek - Közelebb az életemhez (Emlékezések, vallomások, megnyitók, interjúk)

Szubjektív sorok a Szentatyáról, II. János Pálról

Amikor 1978. október 16-án késő délután, a nyolcadik szavazáson a Sixtusi-kápolnában ülésező konklávé, száztizenegy kardinális, a lengyel Karol Wojtyla bíborost, Krakkó érsekét választotta Szent Péter utódjává, úgy gondolom, hogy a Mindenható nagyon gondolt velünk. Velünk, Európa keleti felébe zárt, a csodált Nyugat által többször elárult, magukra hagyott, szabadsághiányos, gyarmati sorban sínylődő országokkal, melyek már három évtizede vártak a szabadítóra.
És II. János Pál elhozhatta a reményt, mert afelől nincs kétségem, hogy amikor először 1979 nyarán hazalátogatott, már akkor óriási bátorítást adott a lengyel ellenzéknek (de az egész lengyel népnek, munkásoknak, értelmiségieknek és nem utolsósorban a lengyel katolikus egyház papjainak is), amely a következő év nyarára már Lech Walesa vezetésével a Szolidaritás zászlai alatt gyülekezik. De aztán Ő volt a „védőernyő” is, mert Brezsnyev dühöngött ugyan, de már nem merte lerohanni Lengyelországot, s kényszeredetten elfogadja és támogatja a Jaruzelski-vezette hadiállapot „házilagos” bevezetését. De még előtte... s efelől sem lehet kétségünk, hogy a KGB vastagon benne van a pápa elleni merényletben, hiszen jól látták, minek lesz az elindítója Karol Wojtyla. És Isten Vele és velünk volt ismét!
Igen, a csillagháborús vereség (ez Reagan érdeme) nyomán bekövetkező gazdasági összeomlást egy évtizeden át a lengyel pápa személye, alakja – megnyilatkozásai az emberi méltóságról és a szociális egyenlőtlenségekről – erkölcsi oldalról tette teljessé és visszafordíthatatlanná. Még akkor is, ha ma a közép-kelet-európai 1989-es változásokról szkepszissel, és sokszor rezignáltan, igaztalanul beszélünk.
Éppen II. János Pál 102 útja a világ 201 országában (és még több nemzeténél), és az ő pápaságának negyedszázada, benne Istentől sugallt útmutatásai, az evangéliumi parancsok megélése s az erre való szüntelen buzdítás adhatja nekünk is a reményt: Isten nem hagyta magára népét.
Így mehettünk át az új évezredbe, s valóban ebben az elmúlt negyedszázadban II. János Pál volt a háborult világban – Illyés Gyulával szólva, melyet nagy nemzeti költőkre használt –: a reménység helytartója… De tény: Karol Wojtyla nagyszerű lírikus is, reményt sugárzó költő. Így hát a mi reménységünk kétszeresen is Benne találhatja meg a legfőbb földi igazodási pontját.


2003. októberében

(Bécsi Napló, 2004. jan.–febr.)



< vissza Közelebb az életemhez (Emlékezések, vallomások, megnyitók, interjúk) prózakötethez