Prózakötetek - Közelebb az életemhez (Emlékezések, vallomások, megnyitók, interjúk)

Nagycsütörtöki imádság a börtönben szenvedőkért

Istenünk, tudjuk, hogy teremtményeidnek itt a földön, minden időben a személyes szabadság, a szabad akarat kinyilvánítása és megélése is csak Általad lehetséges.
Gyakran érezhetjük úgy földi életünk során – bár fizikai valónkat senki és semmi nem korlátozza –, hogy tökéletlen világban élünk. Tehát saját magunk által kialakított börtönökben: azaz a bűnök nagyon is életfogytig tartó fogságában vergődünk. Holott nem tudunk bírói ítéletről, nem ismerjük a rabtartó foglárt.
Magunkra maradottan a bűnnel és annak következményeivel. Szenvedélyeink fogságában. Amúgy meg éljük a szabad polgár, a szabad ember mindennapos életét. S kerüljük azokat a cselekedeteket, amelyeket a világ földi, és következésképpen gyarló bírái megítélnek.
Sokszor a társadalmi közmegegyezés, az ingatag erkölcs és civilizációs értékekből levezethető jogi tákolmányok alapján. Jobb esetben a földi döntnökök, bírák élő lelkiismeretére alapozottan.
Ezért aztán még a földi, de égbekiáltó bűnök, gyilkosságok is relativizálódnak! Hisz annyi méltatlan, rossz ítéletet hoztak, annyi ártatlant pusztítottak el, annyi bűnös nem nyerte el az emberi mércével megérdemelt földi büntetését. S az áldozatok, az igazságtalanul szenvedettek, de példa van rá, nekünk elevenen sebként is sajgó: egy egész nemzet nem kapott igazságtételt!
Így aztán – némi cinizmussal – joggal mondhatják: nézőpont kérdése, hogy ki van a rácson belül vagy azon kívül. Meghoszszabbítva ezt: a bűnös ítélkezik, ítélkezhet a bűntelen fölött a földi kodifikációk alapján.
Istenünk, ha mégis a Te szabadságod felől nézünk esendő magunkra, akkor ez a Föld a teremtmények közös börtöne, ahonnan szabadulásunk útja csak a Te végtelen kegyelmed lehet. És a rabság nélküli szabad lét színtere: a Mennyek országa.
A földi büntetés, fogság, börtön méltó, Neked fölajánlott viselése a Te kegyelmed megnyilvánulása. Mert a földi szenvedések vállalása Hozzád teszi hasonlóvá a földi mértékkel vétő bűnöst is, méginkább azt, aki ártatlanul hozza az áldozatot. Ők csak a Te kegyelmed által, Benned találják meg a szenvedés vállalásának értelmét: a szó szerinti áldozathozatalban Hozzád lépnek. S már földi idejükben segítenek a Kereszthordozásban.
Ők már bizonyosan megtanulnak jól, odaadóan imádkozni. Mert szabadok lehetnek a rabság fizikai szorításában is.
De lelkükben mindig Benned szabadulnak föl. S úgy imádkoznak, mint Morus Tamás: „Sirassam bűneimet. Vezeklésül türelemmel hordjam a viszontagságokat… Örömmel viseljem el a tisztítótüzet idelent, vidám legyek a keserűségben. Viseljem a keresztet Krisztussal, hogy megdicsőüljek vele”. (Sík Sándor fordítása)
Ámen.


(Új Ember, 2001. Húsvét)



< vissza Közelebb az életemhez (Emlékezések, vallomások, megnyitók, interjúk) prózakötethez