Prózakötetek - Közelebb az életemhez (Emlékezések, vallomások, megnyitók, interjúk)

Panta rhei

KERESZTES DÓRA GYŐRI KIÁLLÍTÁSA

Először is tárgyszerűen és tényszerűen mondanék néhány eligazító mondatot.
Keresztes Dóra 1977-ben diplomázott Haiman György és Kass János növendékeként az Iparművészeti Főiskolán. Negyedszázada több hazai és külföldi kiállítás résztvevője. Könyv-terveivel és illusztrációival háromszor nyerte el az Év Legszebb Könyve díjat. Mos nem említve más, korábbi – grafikai és filmes – elismeréseit, csak azt a legfrissebbet, melyet két hete, március idusán kapott, ez pedig a rangos Ferenczy Noémi-díj.
Azt hiszem, szavaimnál valóban fontosabb az a látható teremtett, képi univerzum, amely itt, e kiállító térben csak szükségszerűen afféle életmű-töredék lehet, de amely annyira, s reá jellemzően Keresztes Dóra sajátja.
Először is ezt a világot, bármiféle technikával is dolgozik, a tisztaság, a feltétlen pontosságra törekvés jellemzi. Ezt a tisztaságot és pontosságot természetesen mind szellemi, mind pedig formai értelemben gondolom. Aki a csodák és álmok határmezsgyéjén lépked, az ihletett művész, tehát érzelmeit, vágyait sem titkolja, ám választott anyagával, kimunkált toposzaival, gondolatiszellemi eleganciájával, színvilágával zabolázza is. A megtartó, erősen kontúros, tisztán lehatárolt, zárt formák a művészi szervesség esztétikájának érvényre juttatásában, valamint az ösztönös és tudatos gesztusok, eljárásmódok jó egyensúlyában olyan nagy példákat idéznek, akár ösztönzőként is a művészet más területeiről, mint Bartók és József Attila.
A vonalakban és színekben akárha legősibb népdalaink, balladáink és páratlan népköltésünk világa elevenedne meg. Ahol együtt a fenséges és a rút, a szent és a profán ízléssel és mértékkel megérzékített és emblematikusan is megőrzendő sajátos fogalmazása.
Keresztes Dóra tiszta, kimunkált anyanyelven beszél: biztosan kanyargó vonalaival, lelkünk kedélyét megpendítő színtömbjeivel hol tündérien, hol meg – a fekete-fehér linókon – boszorkányosan, sámánhívásra felelően, lidérces talánnyal aztán másutt megint virágosan, patakosan csobogva s Madárasszonnyá váltan, mint akinek léte egy már a madárral, ahogy Nemes Nagy Ágnes egyik ihlető, gyönyörű verse is mondja, idézzük csak a vers nyitó és záró sorait:

Egy madár ül a vállamon,
ki együtt született velem
.............
Ha elröpülne egy napon,
most már eldőlnék nélküle.

Nem mellékesen jegyezzük meg, hogy a Kortárs költészet – Kortárs grafika című Kecskeméten megrendezett országos pályázat egyik fődíjasa volt 1995-ben az itt is látható szitanyomat.
Keresztes Dóra saját világot tud úgyis teremteni, ha élő és holt költők társául szegődik, könyveiket, verseiket, meséiket, történeteiket tovább álmodja, de önmagát velük mindig téveszthetetlenül sajátos stílusával egyenrangúsítja… S hogy kik ők? Többek között Weöres Sándor, Nemes Nagy Ágnes, Kormos István, Szilágyi Domokos, Ratkó József, Kiss Anna főleg gyerekeknek szánt művei.
(Mivel a képek itt vannak, nem mehetek el szó nélkül mellettük, azon tény mellett sem, hogy az új évezred első karácsonyát egy olyan könyvvel köszönthettem, köszönthettük, melyet Dóra tervezett, álmodott meg, s rajzolt tele. Az Amíg fölragyog a jászol című kötet harminc verse bizony Tőle kapta meg röpítő angyalszárnyait. De könyvei közül nehogy kifelejtsem Nagy Olga folklorista több kiadást megért nagy sikerű Parasztdekameronját, ahol a mezőségi, erdélyi ugyancsak emlékezetes (felnőtteknek való) történetekhez egyenrangúan hozzáadódott, pompás linómetszetekben a gerincet belülről csiklandozó látványköltészet: Keresztes Dóra kezemunkája…
Ezek a linómetszetek újabb számozott sorozatain – az amotti dekameronos kedélyességnek vagy frivolságnak búcsút intve – a szenvedély, a vágy, a női lélek megsebzettségének, magányos viaskodásának, elfojtott, sötét tüzű társai láthatók… A magyar népballadák vagy görög sorstragédiák asszonyalakjait idézik: geometrikusabb, emblematikusabb formákban, ahol a nőalak fáklyaként lobogó hajfonata tör ki a zárt kép-keretből, mintegy a művészet ősi varázserejét is megmutatva… Sóhajtsunk fel: bárcsak Lysistraté című emlékezetes színházi plakátja – amely stílusában az előbbiek párja – ebben a háborult világban a női furfang erejével ma is békét teremthetne! Elképzelem, hogy a CNN-en Arisztophanész komédiáját játsszák napestig. Csakhát arra felé ismerik-e Arisztophanészt? És Lysistraté történetét?
De még itt maradva a komorabb lelki-érzelmi tónusoknál, s egy gyönyörű animációs filmet, legújabb filmjét képeire bontva, kilenc linómetszetet szemlélhetünk minden magyarázat nélkül. Ha a megállított képeket a film folyamába visszahelyezzük, akkor a látható mögött mégis van, ami nagyon mélyről hallható is: drága barátunk, aki Győrött ugyancsak ismerős, mert Műhely-tájéki-közeli poéta volt: valahai Parancs János, kinek verse, a De profundis című forog elő ihletadóként Keresztes Dóra film-lemezén. Feketén sodorva elő a mélységből a legárvább, legkeserűbb hangokat, mondván:

… szükségünk van a kínzásra és a kínoztatásra
szükségünk van az ellenálló akaratra a párviadalra
a föl-föltámadó indulatokra a parázsló szenvedély
lassan izzó kéjére gyötrelmére és tébolyára
a némán áradó panaszra és az igaztalan vádra
hitványabbak vagyunk mi mint az érzéketlen kövek
mint a lelketlen állatok tunyán forgolódva a sárban
micsoda gyilkos ösztönök lapulnak acsarognak bennünk
micsoda elvetemült sóvárgás hajszol minket egymás ellen
s ez irgalmatlan pokolból lehet-e még kiutat találni?
a mélységből kiáltok hozzád Uram

Itt most meg kellene állnunk.
Nem éles cezúra következik, de mégis valami más, most e kiállítás centrumában vadonatúj Keresztes Dóra művek, mégpedig valódi festmények sorjáznak. Alkalom és idő segítette vászonra ezt a hét darab nagyobb méretű munkát, melyeket itt láthatunk először. A sorozat címe: Panta rhei. A víz, az örök mozgás és a teremtés bölcsőhelye is, amint írva vagyon. Hullámkarok és (talán) földnyelvek meg a tenger mindenféle dinamikus játéka, élőlénye, egymásba tűnő, átvezető szín-párok távoli asszociációkat felvillantó képzete szemünk előtt. Hét tenger hullámzó sugallatát kell figyelmünkkel zaboláznunk, színeit elrendeznünk. Mintegy megszelídíteni a leghatártalanabb őselemet.
De a tisztaság, pontosság, a „határolt végtelenség” elvének esztétikai hozadéka, ugyanúgy az akrillal és vászonnal való bánás is Keresztes Dóra művészi győzelmét hirdeti.
Mert a teremtés isteni pillanatához alázattal társul: ahogy a fekete és fehér meghatározó kettősét az élet teljességét megáhító azúrkék, tűzvörös és a cinóber sárga megkomponált formáihoz elegyíti. A hullámzás és érzelem egyszer csak a gondolat és szellem kikötőjébe tart. A kép is egy lény, melynek egyszerű és bonyolult lelke van. Viharzik és majd elsimul, és újra kezdi, ahogy a nagy vizek szokása. Teremtmény, ezért ha figyelemmel nézem, vallatom hozzám is beszél. Értelmezhető mondatai, gesztusai vannak. A méretei mindezeket fölerősítik, szinte föl is nagyítják. Elvont és nagyon is konkrét. Üzeneteket, jeleket örökít át. Persze titkai vannak, azt gondolom: azok jó titkok és jövőidejűek. De persze vissza is mutatnak, mert ez az új teremtés a korábbiakból azért szervesen, sőt logikusan következik. Ha körbenéznek itt, megtalálják e képek gyökeit, eredőit, tiszta forrásait. Ezek a képek nem a semmiből teremtődtek, hanem egy izgalmas, egyre jobban kiteljesedő pálya legújabb állomásai.
Kívánok hát jó sétát, nézelődést, meditálást, Keresztes Dóra művei között.


Városi Könyvtár, Győr, 2003. április 1.

(Műhely, 2003. 6. sz.)



< vissza Közelebb az életemhez (Emlékezések, vallomások, megnyitók, interjúk) prózakötethez