Prózakötetek - Közelebb az életemhez (Emlékezések, vallomások, megnyitók, interjúk)

Parázs a jégre

Ha a végeredmény felől nézzük: gyönyörű kudarc. De az áldozati füstben mégis a parázs győzelme száll az ég felé, amely egy napra, két hétre vagy akár esztendőre is a világ magyar csodája lett. Jeget szakító és megolvasztó! A sistergés intenzitásáról máig hatóan – függetlenül az elkerült évfordulóktól – a történelemkönyveknél lám mennyivel jobban vallanak a versek! Különösen akkor, ha a história előidézésében és magyarázásában olyan iskolamesterünk akad, akit történetesen Petőfi Sándornak hívnak. Akinél furcsamód a tett és a szó, és ennek fordítottja is kényes precizitással egymásra kopírozódik. Nézem a jégre tett parazsat, a szív fölé helyezhető mustárszínű noteszt. Már hét éve nézem, forgatom, olvasom Petőfi tanár úr éppen 48 verset tartalmazó breviáriumát, melyet Marosvásárhelyt a Látó című folyóirat adott ki: 1991-ben a versválogatást a Petőfinél alig idősebb Kovács András Ferenc végezte, mégpedig kitűnően.

Hogy breviárium? Igen, az. És személyre szólóan mindannyiunknak: üzenő füzet. S így március táján ajánlatos belőle a napi zsolozsma. És fújni akár memoriterként is! A Nemzeti daltól a Szörnyű időig. Vagy ahogy a füzet alcíme mondja, jelöli a téridőt: A Pilvaxtól az Ispán-kútig. (A főcím az ismert Petőfi-sor, a megkoptatottan is ragyogó Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag.
Tehát a nagy finis, abban az alig több mint egy esztendőben, melyben esszenciálisan és árnyalatosan is benne van minden, amit 1848/49-ről tudnunk kell. Ahogy a költő hagyta ránk, mert sorsa egy volt a nemzet sorsával a végkifejletig.
A remény és a reménytelenség közti hullámzásnak ideje volt, ha a márciusi győzelem dicsőségére az elveszés és a döghalál réme vetült; midőn „a gyáva faj, a törpe lelkek” gyülekezetére nézett, akkor már 1848 szeptemberében ezt írhatja le: „Ha elfordulok énmagamtól és mint / Polgár végigtekintem a hazát, / Szemem megromlott satnya ivadékot, / Egy pusztulásnak indult népet lát.”
Ne engedjük át magunk az aktualizálás csábításának, mondaná egy mai szoclib docens. Igen, válaszolhatnánk a nagy versek örök esztétikai értékeire rámutatva, amelyek szabadelvűen is a valóság tényeiből sarjadtak, ahogy ezt a századból T. S. Eliot úr saját gyakorlatával is bizonyította. Akkor aztán mit kezdjünk most ezzel a publicisztikusnak tűnő verssel, ama márciusi nagy pillanatok számbavételével, ahol ilyen szakasz olvasható: „Egy kiáltás, egy mennydörgés / Volt az ezerek hangja / Odatört a sajtóhoz és / Zárját lepattantotta.”
Irigykednünk kell! Nekik akkor, ilyen egyszerűen ment…? Nekünk? Az volna az igaz, amit már egy hónap múlva versbe kiált? „Csupán meg van tágítva rajtad, / De nincs eltörve még a lánc!” – ha a kormány tétovaságát és az ellopott, elcsitított forradalmi lendületet kéri számon azokon „kik nem voltak a csatán, a / Diadalhoz jöttenek.”
Ezek után a kard marad, illetve nem csak a kard: a lant is. A szabadság áhítása mellett a szerelem is. A teljes költői és emberi élet a pacsirtaszóval együtt, amely az elcsendesült Európában figyelmeztet: itt a tavasz. Az elzúgott forradalmat éleszteni lehet.
Márciusban Petőfi is újrakezdi, megint elölről. Lelkesítésben is az élen vágtat. Éppen Marosvásárhelyen írja verse fölé: „Bizony mondom, hogy győz most a magyar.” Egyik legszívszorítóbb verse ez, bár a tavaszi hadjárat elején van ok a reménykedésre, valósággal nem hiheti, de hinni akarja a végső győzelmet is, melyért „lantja és kardja fáradott”. Illetve hiheti, hisz a legfőbb akadályt legyőztük. (A muszka még sehol!) Figyelmezzünk csak ezekre a máig hangzó, sugallatos sorokra: „Azért nem győzött eddig is e hon, / Mert soha sem volt egy akaraton; / Most egy a lélek, egy a szív, a kar / Mikor győznél, ha most sem, oh magyar?”
És tegyük még hozzá; akkor már Bem, a győztes lengyel mellett lovagol az erdélyi hadseregben. „Mi ne győznénk?” – sistereg tovább a magabízó kérdés.
Osztrolenka véres csillaga és Petőfi.
Most megint tavasz lesz néhány hónapig. A parázs már a jeget karcolja.


(Új Ember, 1998. március 15.)



< vissza Közelebb az életemhez (Emlékezések, vallomások, megnyitók, interjúk) prózakötethez