Prózakötetek - Szavak a rengetegből (Esszék, kritikák, emlékezések)

"Újra indul a film"

PINCZÉSI JUDIT EMLÉKEZETE

Tisztelt Olvasó! Tudom, hogy halálos vétek bármit is hozzáfűzni ehhez a költői esthez: elmúlt; és mégis itt van, mert megőrizte egy makacs hangszalag, s aztán írógépen megannyi morzejel a költőről, aki váratlanul így üzen a túlsó partról. „Újra indul a film.” Benépesül a klub – mikor is? – 1980. november 24-én, egy hétfői estén, most derül fény erre is, amikor az egyik Pinczési-kötetből előbukik a fehér meghívó, jobb sarkában kék filctollal odarajzolva: „Mindkettőtöket szeretettel várlak: Jutka”. Benépesült a klub, ott látom Szabó Magdát, Szántó Piroskát, Vas Istvánt, Kálnokyékat, Fodor Andrást, Levendel Júliát és Horgas Bélát, Parancs Jánost és másokat is, de félek, nem egészen pontos az emlékezetem, így hát nem sorolom tovább a neveket. Igen sokan vagyunk. S a szereplők serénykednek, törik magukat: például Almási Évát még sohasem láttam ilyen ügybuzgalommal verset mondani. A Pinczési-versek azóta is Almási Éva hangján keringenek bennem, idézve azt a varázslatos hangulatot, amely azért mégiscsak a költőtől lett felejthetetlen. A költőtől, aki Balázs Árpád rövidre fogott kérdéseire egész lényével felelt. A most újraélt szöveg műalkotás-tömörségűnek, mintaszerűen megkomponáltnak látszik; akkor is ezt éreztem, ezt csodáltam. Ugrattam is Jutkát az est végén, amikor felszabadultan lubickolt már a feléáramló szeretetben: „Túl okos vagy, mármint egy költőhöz képest. Ha itt lett volna valaki az ORI-tól, holtbiztos leköt 365 Pinczési-féle mintaestet a jövő esztendőre.” Tudtuk, hogy egyszeri és ismételhetetlen az ilyen csoda – azért is nevethettünk jóízűen kajánkodásomon. Pedig mondhatnám most már, hogy jól kihallható volt a szövegből a végső sorompókhoz közelítő akadályfutó zihálása is; hogy tulajdonképpen keményen, lényegre szorítkozva hagyatkozott és szentenciaszerűen fogalmazott, nem maszatolt el egyetlen mondatot sem: prózában is próbált mindent visszafizetni, a kapott talentumokat köszönve.
Betegséggel küszködve élt még több mint másfél évet. Remek versek sorát írta – rendületlenül, szinte az utolsó percig. Úgy gondolom, – az alábbi szöveg közreadásával – szerencsések vagyunk, mert egy rendkívüli költői est fényeit is segítségül hívhatjuk immár a fájdalmasan korán bevégzett pálya megvilágításához.

(Új Forrás, 1984/3.)



< vissza Szavak a rengetegből (Esszék, kritikák, emlékezések) prózakötethez