Prózakötetek - Szavak a rengetegből (Esszék, kritikák, emlékezések)

Katona József szobra előtt

A ma 200 és 4 éve született nagy magyar drámaköltő előtt tisztelgünk, akit joggal neveztek s neveznek Kecskemét legnagyobb fiának, vagy Juhász Gyula gyönyörű verssorával „Világító toronynak a magyar éjben”. De igaz, és mélyen igaz, mert itt hangzott el 1936-ban először Németh László szájából, máig hatóan a legemlékezetesebb Katona-portré címéül A rejtélyes költő kifejezés is. S Németh a maga láttató és aforisztikus esszényelvén a jelzőt és jelzett szót is tökéletesen bizonyítja. Persze fölhasználva mindazt, amit a 19. századi értékmentők Vörösmarty, Arany és az első monográfus Gyulai Pál megéreztek és előadtak Katonából: de az e századi, század eleji kísérleteket is, mint Waldapfel Józsefét vagy Horváth János egyetemi előadásainak értékes hozadékát.
Ma november 11-én, Márton napján arra a Pannóniából származó római katonára is gondolunk, aki a szegényekkel megosztotta mindenét, kettévágta még köpenyét is, így ismeretes a kép, s aztán ellovagolva püspökké lett, majd szentté. Mintha csak a mai napon született Katona József rejtélyes és aztán rejthetetlen (mert zseniális) pályaképének, így utóéletének fényes rajzát is fölidézné ama római-pannóniai katona sorsa.
Igen – talán éppen 30 esztendeje, hogy gimnáziumi diákként tanulva Szent Márton hegyén, a Kazinczy által nevesített Pannónia halmán –, ott ez a nap mindig iskolaszünet volt és mindig libasült a szegényes menzán (lásd Márton lúdja!) kihallatszik, ahogy a diáknépség keményen mondja Bánk bánból memoriterét, a Tiborcz-i panaszt. Bizony Sulyok Efrém tanár úr előtt nem volt pardon, tudni kellett néha még pálcasuhogtatás mellett is „Ő cifra és márványos házakat / építtet; és mi – csaknem megfagyunk / Kunyhónk sövény falai közt – Ő csorda számra tartja gyülevész / szolgáit éppenséggel mintha minden / hajaszála egy őrzőt kívánna; …” egészen „… s ha tán utolsó fillérünkre egy / Törvénytudó felírja a panaszt – ki írja-fel keserves könnyinket? / hogy jó királyunk megláthassa azt.” és tudni kellett odébbról azt is, amit Bánk kiált Tiborcznak: „szánom keserveiteket emberek!
Németh Lászlótól joggal idézhetjük: „… A füstölgő bánki szenvedély a jobb magyar mindennapi hangulata. Bánk bán-t végigolvasni annyi, mint kipanaszkodni magunk.” S hogyan írja ezt a hangot, a magyar líra korábban és újabban is eltörlésre ítélt, de vallom: törölhetetlen főszólamában tovább Nagy László Elhullt bolondok nyomán című versében a hetvenes évek közepén? Egyszerre bánki/tiborczi szenvedéllyel: „lesz a vesztett ügynek bolondja … lesz idő ami sose felejt / mert kéz is lesz hogy írjon röhejt / s kínt az országos panaszkönyvbe
Nem kell hangsúlyozni: a hang mai jogosságát sem! Ezért elődünk Katona József halhatatlan verses drámájával, nemzeti panaszával! Engem még külön szíven üt hűsége. Kecskeméthez való ragaszkodása. Alügyészi hivatalvállalása, az iskolák elvégzése után. Ahogy Németh László írja róla: „a vers összeszorította torkát, fojtogatása közben csak a leglényegesebbet kiálthatta ki… Hatalmas nyelvteremtő volt; olyan idiómát talált indulataihoz, melyet Berzsenyi is csak árnyalati ruganyosságban múlt felül – erőben nem.”
Szépen egybecseng Németh László gondolatával Rónay György Katona 25 lírai költeményéről írott nyelvi tömörítő erejéről, expresszivitásáról tett megfigyelése, amely csak látszólag ellenkezik Weöres Sándornak a magyar manierista költészet csak a spanyol Gongorához fogható képviselőjeként emlegetett Katona-képével. De alighanem Rohonyi Zoltán irodalomtörténészi megállapításai – amelyek például a kortárs Kölcsey gondolati lírájának különös előfutáraként is jellemzik Katona verseit – helytállóak, miszerint „az irodalomtörténet által még nem kellőképpen méltányolt lírája a Bánk bán-nal együtt a magyar korai romantika legjelentősebb teljesítménye.” Mindezek Orosz László könyveiből és a Katona kiadásokhoz írott remek utószavaiból, jegyzeteiből is tudhatók. Itt a példa, Katona József példája Orosz László munkásságában is tovább él. Amit a hűségről föntebb említettem volt!
Egyetlen, életében – az 1822-ben a Kisfaludy Károly szerkesztette Aurorában – megjelent versében ilyen sort ír le: „Hol vagy fennrepeső szép pillangója velőmnek”? A vers címe és témája a Vágy. Aligha találtak erre jobb, eredetibb képet! A velő pillangója a vágy! De idézhetnénk az Andal (azaz a merengés, ábrándozás!) versét is. Micsoda őszi hangulat, a bágyadt Napról és a hulló levélről így: „Tövében elégve a déli sugártól, / az ősz levelecske pörögve lepártol, …” s aztán tovább az elmúlás felé kapaszkodik a vers szinte Katonát meghazudtoló friss dallamos hangon: „Csak az üreg ásít, / csak a liget int, / csak ingad a pázsit, / csak ejti a színt!” Aki ilyeneket tudott írni 1818-ban, amikor e versfüzetét lemásolta, az költő volt, mégha ő maga ezt nem is vette bizonyosságnak. Fölmerülhet a kérdés: utolsó tíz esztendejében milyen verseket skribálhatott hivatali szobájában? Írt-e, volt-e ideje erre? Elmegyümölcsnek nevezte verseit, versbe, idegen terekre küldött gondolatait.
Olvasóra, ahogy ő nevezi kémre nem igen számított. Komor, csalódott lévén e gyümölcsöket fanyarnak tudta, mint ahogy a magyarság sorsát is fanyarnak. Tehát illenek egymáshoz! Juhász Gyula Katona József sírjára írott verse 1926-ban született, idézzük, mert hívebb Katonát nem állíthatunk magunk elé. „Itt álmodik a nyugtalan magyarság örök kérdője: élet vagy halál? … Minden magyar tusában újra vérzik, / Minden magyar bukásban vérzik ő. / Fölötte nem megy el a vén idő: … S velünk lesz Ő magányos halhatatlan…”


(Kecskemét, 1995)



< vissza Szavak a rengetegből (Esszék, kritikák, emlékezések) prózakötethez