Írások a költőről - Versek Nagy Gáspárnak

A mindenség növekvő árvasága

            Nagy Gáspár emlékének

            1
fájdalmak uralják a délutánt
elorozván az ég szemeit
s ami látásra eléd tárult hajdan
tágul semmivé a kénes tudatban
nem embert idéz a bezáruló csend
hanem a zuhanás történetét
s benne a kivédhetetlen szakadást
néma vihart az agysejtek
tektonikus lüktetését
megnevezhetetlen a pillanat csődje
amely elhozza az omlás kezdetét
és nincs gondolat amely elibe gátat vethet
csupán az eltűnő távolság lüktet
mélység-öl a fogantatás űri cáfolata

            2
a fények magányossága mit üzen
merre tágul az ismeretlen tér
létezik-e visszhang az égitestek között
a nemzés a születés és a halál
hármas egésze elgondolható-e
ebben a létezésben

az ismert körforgás
amely tengerré növelte a hangot
csillagközi üledékké kövül
s pusztító csenddé dermed

állunk az idő szétroncsolt peremén
elmellőznek jeges galaksziák
csontjaink megritkult pórusaiban
a mindenség növekvő árvasága

            3
a madarak zuhanása oly közeli
miként ha az évszázadok emlékei
hullanának a januári egek mélyeiről
megidézvén a történések fényjeleit
a mozdulatok anyagtalan fájdalmát
ide gyűlik elém az eltékozolt tudás
az egykor volt éden gyümölcstelen fája
kié volt ez a mindenség
ki volt e teremtve-pusztító időtlen szellem
a végső okot kimondó hatalom
nincs már hit amely igazolná
a várakozás majdani értelmét
mert a  m a j d a n  értelme porrá enyészett
akárha madarak közeli zuhanása
s lett mindenség-zúzalék halál-özön

            4
mondd önmagad ez a törvény
nincs más lehetőség sem feloldás
érvényét veszítette a kiszakadás
és az elvegyülés szándéka egyaránt
a létezés előtt nincs semmi horizont
sem a megnyugvás isten-reménye
előrevetül látomásként a felfoghatatlan
hogy véges a gondolkodó anyag az „én vagyok”
és nem marad belőle már semmi más
csupán csont-törmelék koporsónyi felesleg

            5
nem tudom kimondani a remegés lényegét
a két test között feltörő áramlást
a vonzás és a taszítás egyidejű jelenlétét
holott a holnap esélye ebből nyílhat
minden kísérlet minden óvó mozdulat
két szem közötti tér sugarában feszül
hová s merre induljon tovább a szándék
felszakítani a végső titkok embrióburkát
ha az egyszínű horizont látszatvalósága
az úttalanság időtlen csendjébe dermedt






Gál Sándor
Hitel, 2007. 6. sz. p. 49-51.


< vissza