Írások a költőről - Versek Nagy Gáspárnak

Újév, 2007, tovább a gyász

Táncol, dübörög az ország,
pezsgők durranak, elisszák
a jászolt, miközben csöndben,
mennek, elmennek a tiszták,

elmúlnak kilencévesen –
a Hold arcán álldogál már,
akár egy tétova óda,
harmadnap meghal Nagy Gáspár…

Gyalázat, ördögáldozás,
fekete rügyes január,
a Fiú fehér ing nélkül,
Nakonxipánban sem hull már.

Összecsuklik most a mondat,
egyedül sír az Isten is,
a tulsó parton lobogó
angyal áll, a seholsenincs,

kétségbeesetten jön el,
mint ahogyan a köd leszáll,
beléd kapaszkodunk árván,
te elhullt, utolsó hajszál…

Hülő haza: Magyarország,
te megroppant medencecsont,
fogadd magadba, hordozzad
kereszttel áldott magzatod…

Versek zokognak asztalán,
akár az omló kápolnák,
s a ránk szakadt vallatásban
már vele hallgatunk tovább.

Csíkszereda, 2007. január 3–7.


Ferenczes István
Hitel, 2007. 3. sz. p. 26.


< vissza