Írások a költőről - Versek Nagy Gáspárnak

Velünk múlik az ősz

Nagy Gáspárhoz


Velünk múlik az ősz,
elfogyunk kórházi ágyon.
Romlik a hús, az ének
ezen a szenvedő világon.

Fiaink, lányaink félnek,
sok itt a szenny, a lom.
Eltakarítani a rettentő időt –
győzne szívünkben a forradalom.

Ötvenhat évesek elmúltunk,
arcunk fordul a halálra.
Élni kellene mégis,
örökzöld fenyvesek szavára.

Karácsony közelít - Gáspár,
és mi lassan nem leszünk.
Hiányunk ha fáj a csöndnek,
az évszak mit kezd majd velünk?!

Tavasz lesz újra,
és kigyúl ezernyi virág.
Szirmok szent tüzében
elég a szó, a vers, a vágy.

Más ölel szerelmet -,
hazát a gyermekek szívéhez.
Kicsi öklök lendülnek magasra,
bogarak szédülnek a fényhez.

Mert a lángok átölelnek
minden halandó időt.
Egyre sötétebb már az éjszaka,
szülőföldet és kegyelmet benőtt.

Mégis meg kéne maradni
ebben a rettentő világban.
Hóhérok és fejfák elől
elvegyülni a versben, a vágyban.

Mert annyi fény csalogat még,
öltöztesd magad tavaszba állig!
Virágok égő trónusán,
halálon innen és túl élj sokáig!

Maradj meg tűznek közöttünk,
te légy a tenger évszázadokon át!
Versek végtelen hullámaiban
keresd a jövő új rokonát!

A vérszerinti fák nőnének nagyra,
de a szabadság törékeny ága egyre hull.
Reccsennek a rügyek máglyái,
Bérbaltavár gyászol, sír irgalmatlanul.


Budapest, 2006. október 23.


Madár jános
Madár János: Hullong az idő. Budapest, Orpheusz Kiadó, 2008. p. 124-125.


< vissza