Írások a költőről - Versek Nagy Gáspárnak

Hullnak a Nagyok

Nagy Gáspár halálhírekor


Bella, Határ, Sütő, Lázár...
Most Te is elmész, Gazsi.
Nem gondolod, kicsit túlzás?
Még jó, hogy nem hallani

döbbenetem csöndjét, az űrt.
Egyre magányosabban,
csak kullogok mögöttetek,
s egyre több volt a vanban.

Miféle furulyazene,
mi elcsábított Téged?
A test poklán átvergődve,
pattogtatsz venyigéket,

mosolyogsz, hisz dalod a lesz,
hiába a voltban, vanban,
csak 57 éved, mi hull,
Te vagy, kimondhatatlan.

Nem gondolod, kicsit túlzás?
Még jó, itt nem hallani
ezt a szemrehányásnyi jajt.
Most tanul világlani.

Földalattin összefutunk,
ahogy sokszor megesett,
de Te majd nem szállsz le sehol,
fut az emlék teveled,

s tán nem fájna annyira,
feszítve domborodna,
ha csöndesebb, vagy legalább
picit kevesebb volna.

2007. január 4.


Szentmártoni János
Magyar Napló, 2007. 2. sz. p. 8.


< vissza