Írások a költőről - Versek Nagy Gáspárnak

Kutacs

Ha belágyul alattam a föld koponyája
Nagy Gáspár

 Jaj, Nagy Gazsi, Nagy Gazsi, mondd, hova lettél?
    Nincs tőled a gépemen új üzenet.
Nem látod-e, hogy közeleg szuronyos tél,
    Mondd, mért is oroztad el így tüzedet?
Felgyújtva a tankok, az ősz porig égett,
    Majd felkavarog kusza hamva, a hó,
Még elbogarászik a hangod a térben,
    De ott, ahová mégy, nincsen adó.
S majd tél meg a nyár meg az ősz tovacaplat,
    S bár verseket ír a kezünk, didereg,
Mint új Harun al-Rasidot kusza Bagdad,
    Úgy nyelt el az űrbeli köd-köpönyeg.
Mert versed az itt, a lemezbe maródva,
    Mint kismadarak topogása havon,
És míg bemaródik a szívbe a rozsda,
    Én líra savával a bút maratom.
Még nyílik az égen az est-hekatomba,
    Még vérzik az éteri forradalom,
Gyász fátyola kösse be fákra fonódva,
    Füstölve kilobban a fáklya: dalom.


Lackfi János
Kortárs, 2007. 3. sz. p. 50.


< vissza