Írások a költőről - Nekrológok

Búcsú Nagy Gáspártól

Nagy Gáspár művének, kivált lírájának rendszeres olvasója, s most, e tőle való
búcsú fájdalmas idején, ha legelőbb siratásra késztet is: megrendülten summázna
egy kivételes pályát, annak példaadó stációit, nehezeket, fényeseket, a stációk
ihlette alkotásokat – amelyek nagyobbrészt nem csupán a szellem, a magyar
(de mondanám jó okkal úgy, a közép-európai) irodalom példáivá fényesedtek,
nemegyszer élesedtek. Két költeményről szokás Nagy Gáspár életpályájával kapcsolatban
úgy szólni, „egy állandóan élesre állított életmű cezúrájának tekinthető”.
Aki kellően ismeri Nagy Gáspár munkásságát, rég fölismerhette, valójában nincsen
itt cezúráról szó. Ha igen, ha mégis: A Fiú naplójából s az Öröknyár keletkezése
a maga idején nagyobb pillanat volt, mint csupán irodalom. Cezúrája, ha úgy
tetszik, metaforája sokkal inkább egy folyamatnak, amely szellemi életünkben,
nemzeti s a világhoz kötő küzdelmes kiteljesedésünkben (ismerjük be, félbemaradásainkban
is) végbement. Nagy Gáspár mint költői s közéleti személyiség lehet
magyar példája annak, amit a lengyel költő, Czesław Miłosz foglalt össze (Nagy
Gáspár egyik nagy versének mottójává is tette): „Századunk tragédiái nemegyszer
afféle tesztet jelentettek a költészet számára, melyek lehetővé tették, hogy fölmérhessük,
mennyi valóságot bír el a költészet.” Nagy Gáspár magatartásának, lelkületével
is napra nap erősödő, mind határozottabbá váló gondolkodásának: életének
összefoglalása egyben ez a vélemény. S miért az emberi nem legszelídebb változatait
tünteti ki a teremtő ennyi erővel s nemes konoksággal? A történelem időnként
inkább kitérne ennek megválaszolása elől – a Teremtő ránk utalja a titok
megfejtését.

Mi, élők, egy nagy ívű, példázatos életműre vagyunk rábízva. A Te alkotó példádra,
Gáspár. S töprengünk, mit adhattál volna még nekünk.

Nyugodj békében!


Elhangzott a farkasréti búcsúztatáson, 2007. január 16-án.

Kalász Márton
Hitel, 2007. 3. sz. p. 27.


< vissza