Írások a költőről - Nekrológok

Lépked haza, hazának, mindörökre már...

Új esztendő, január harmadika, este, nyolc óra előtt néhány perccel talán… Balczó Banditól, a budakeszi közös baráttól hallom a hírt telefonon, Gazsi jó helyen van már, mondja, Isten megszabadította attól a gyötrelmes csodától, aminek mi részesei maradunk még egy ideig. Vele – Bandival – Gazsinak köszönhetőn beszélgethettem a Katolikus Rádió élő adásában majd egy órán át, 2004 szeptemberében, az athéni olimpia után, hitről, sportról, hazáról, mindarról tehát, ami neki, közös barátunknak is gondja volt, eszmélkedésétől az utolsó pillanatig.

Embert, aki nyugodtabb lélekkel állhat Teremtője elé, aligha hordott még e föld. Weöres Sándor mondta, hogy csak egyetlen ember létezik, és az Jézus. A többi ember annyiban van vagy annyiban nincs, amennyire Jézussal azonos vagy nem azonos – tette hozzá még. Igen, Jézust kell szívünkbe fogadnunk, vele kell azonossá lennünk, amennyire lehet, s tudom, hogy e parancsolat követésében Nagy Gáspárnál hívebb lélekkel én nem találkoztam soha. Embert, hazát s Istent szeretni e példára emlékezve tanulhatunk immár, mert amit e nyugati végek küldte poéta létezésével szórt széjjel közöttünk alig több mint ötvenhét esztendeig, az a reánk szabott sors magyarként és magyarul elmondható sűrítménye volt. Ha Erdélyben, Amerikában, Kárpátalján vagy Délvidéken, meg itt, e néhanap mostohának mutatkozó anyaországban is persze, hűségről, kegyelmi állapot adta bátorságról, hitünk s feladatunk mindennapi megvallásáról esik majd szó, az ő élete s küzdelme lehet a mérce ezután.

Szülőfaluja s az enyém húsz kilométernyire sincs egymástól talán, s bár köztük a megyehatár, mindig földimnek éreztem őt. Vonaton ismerkedtünk meg, 1981 telének vége táján, otthonról jöttünk a vonzó-taszító, kegyes-kegyetlen nagyváros felé, amit Gazsi régebben, én alig három hónapja hagytam el („ez egy forradalmi költözés” – mondta utolsó beszélgetésünkkor nekem, október közepén), de akkor életünk tere volt. Ő most is készül, lépked haza, hazának, ahogy Nagy László írta, utolszor s mindörökre már, példát adva abból is nekünk, amit Tamási Áron, Szabó Pál s Szabó István, a cserszegtomaji földink meg a régi öregek oly bölcs elrendeltséggel tudtak még: úgy van rendjén, ha az ember oda tér meg, ahonnan vétetett.

Tudom, leírták, leírom én is: Nagy Gáspárnál tisztább ember nem járt közöttünk. Kortársai lehettünk itt, ezen a magyar földön. Az örök világosság fényeskedjék néki, s áldassék a neve annak, aki mindezt így rendelte el.


N. Pál József
Magyar Katolikus Rádió Honlapja, 2007. 01. 06.


< vissza