Írások a költőről - Nekrológok

A döbbenet pillanatában

Az Úr kétezerhetedik évének január hónapjának harmadik napjának a döbbenetétől csak elfogultan tudok egyáltalán megszólalni, s vallani róla! Elvesztése mélységesen felkavarta bensőm minden zugát! Bizony, megcsappant a nemzet gondjaival együtt élő költőink sora. — Nagy Gáspár különös poéta. Mintha a magyar jellem halványuló képét rajzolta volna újra. Nemzeti lelkiismeretünk ébresztését szent kötelességének tekintette.

Úgy szólt, úgy élt, úgy írt, úgy sóhajtott, hogy eleink tartásos hitét szinte mások helyett is magára vállalta. Egy költő, aki gyarlóságaink helyére új erényeket tudott álmodni. Életével a teremtő Isten egész nemzetünket áldotta meg, épp napjaink kisugárzásszegény időszakában. Teljességigénye maximumait mosolyogva őrizte. Rendíthetetlen igényességét mérhetetlenül becsültem! Éretten, bölcsen élte napjait. Őrizte nyugodt felvértezettségét! Művészi rangját felindultságában sem tudta pillanatra sem levetkőzni! Nem volt önmagából kifordítható. — A rosszal bizony kíméletlenül szembefordult, de a züllesztő stílusokkal árnyalatilag sem azonosult, ez tette bevehetetlen várrá! Hatása, amit költészete felszínre hozott, messze túlmutatott önmagán. Egy nehéz múltú korszak elhallgatott és elhallgattatott igazságainak kimondásától egy pillanatra sem riadt vissza. Az írástudók árulásainak özönében találtam meg Nagy Gáspárban egy igaz írástudónak a  hűségét!

De ennél sokkal többet nyertem belőle: az egyre tünékenyebb jövőnk reményét! Ami számomra a legtöbb: világítótorony volt hányódó élettengerünkben az Ő költői ébersége. Berzsenyi hőfokán őrizte, „bátran vigyázta” közös kincseinket. Szerencsésen párosult benne a magas fokú művészi és erkölcsi igény, s éppen ettől nem vált hangoskodóvá, létezési, légzési formája volt a művészi igényesség s maga a csend. Nála igazán „nem fecseg a felszín”, de —  lüktet, — sajog, — lázít, — mind-jobbat-követelő a „mély!” Méltóságát nem vesztette el egy pillanatra sem. Mert anyaga nemcsak varázslatosan ihletett tehetségű, — hanem nemes keménységű is! Ebben tagadhatatlan érdeme van bencés nevelésének!

Ez a költőtípus környezetét is  formálta, már  sejlése idején.
Az elmúlt általam ismert fél évszázad rangjától megfosztotta az Erkölcs, a Jellem, a Tartás, az Igényesség, az Erény és a Tiszta Szellemiség legtöbb nagyját! A civilizáció, a szabadelvűség mérhetetlen károkat okozott a szellemiségnek és a lelkiségnek a világon. Görömbei András szerint: „emlékezni, látni, megnevezni és sohasem félni — eme szemléleti alapelvek szerint épült Nagy Gáspár költészetének morális és poétikai rendje”. Sugárzó tisztasága különleges aurát varázsolt tüneményes személyisége köré. Nagy Gáspár költészetében művészete minden összetevője, belső és külső világának teljes egyensúlya harmonikus rendben élt! Sose hittem, hogy az Október végi tiszta lángok ciklusára írt rekviemünk nemcsak 56-ot, hanem az ő 57 évét együtt fogja elsiratni. Ennél többről e pillanatban: „nem szólhat a száj!”


Szokolay Sándor
Magyar Katolikus Rádió Honlapja, 2007. 01. 05.


< vissza