Írások a költőről - Nekrológok

Beszéd Nagy Gáspár temetésén

Kedves gyászoló család!
Elhunyt testvérünk barátai és tisztelői!

Akinek temetésére ma eljöttünk, még néhány évvel ezelőtt azt írta egyik versében, hogy ama utolsó utat vagy napot még nagyon szeretném elnapolni (Még szeretném elnapolni). Nem szégyen ez a vágy, hiszen az emberré lett Isten Fia sem titkolta a szenvedéstől és a haláltól való félelmét: „Atyám, ha lehetséges – mondta – kerüljön el ez a kehely, de ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te!” (Mt 26,39) Amikor testvérünk az imént idézett versét írta, egészségesen, tele életvággyal és tervekkel, még nem sejtette, hogy már nem hosszú ideig napolhatja el a találkozást élete ajándékozójával, a teremtő Istennel, akinek jelenlétében igyekezett élni egész életében. Mert egyszer mindenkire sor kerül, /Lám, így végződik életünk balul … / És színről színre minden kiderül, / Ha majd a föld felül … és én alul (Egy alul is múlhatatlan polgár felülmúlhatatlan sírfelirata). – írta egy másik versében. A mulandóság sokakat kétségbeejtő kikerülhetetlen tényszerűségével, de az örök életbe vetett keresztény hittel nézett a nagy találkozás felé. Mert tudom én / hát hogyne tudnám / ki előtt kell majd / akkor meghajolni / a láb ugyan remeg … – írja az elsőként idézett versében.

Azért jöttünk ma el szülőföldjére, az ő temetésére, hogy megadjuk testének a végtisztességet, és imáinkkal támogassuk őt a számadásban, hogy ne remegő lábakkal kelljen megállnia Megváltója előtt. Bár tudjuk, hogy mindnyájan rászorulunk Isten irgalmára, mégis úgy gondoljuk, hogy Gáspár testvérünknek nem lesz nehéz számot adni életművéről. Hiszen ő is azok közé tartozott, akikről Jézus mondta, hogy boldogok, mert üldözést szenvedtek az igazságért (vö. Mt 5,10). Kész és képes volt rá, mert a hit kegyelmében élt: hívő volt és maradt akkor is, amikor ez inkább hátrányt, mintsem előnyt jelentett. A hitet és a krisztusi értékrendet szülei által kapta. Ez a hit tovább növekedett és megerősödött benne a bencés neveltetés által, s ebben állhatatos maradt akkor is, amikor már egyedül kellett helytállnia és tanúságot tenni hitéről egy olyan ideológiai diktatúrában, amely nem nézte jó szemmel az értelmiségi, ráadásul egy költő vallásosságát. Amikor a legtöbb fiatal a helytelenül értelmezett szabadságvágytól vezetve és a politikai nyomásgyakorlás hatására elfordult Istentől, ő akkor is hű maradt hitéhez és az Egyházhoz. Még akkor is, amikor ezért megaláztatást, mellőzést kellett elszenvednie. Hitét és értékrendjét semmiért fel nem cserélte: sem pénzért, sem elismerésért, sem karierért. Az evangéliumi hit sziklaszilárd alapján állva semmilyen vihar nem volt képes kárt tenni jellemében. Nem omlott, nem porlott, / nem hajlott, nem törött, / valahogy mindig állt, / nem előtt, nem mögött. / Helyén állt, bástyahelyt, / kit soha el nem rejt / sem a köd, sem a por, / egyedül csillagfény / az, ami rátipor (Mindig állt).

Hisszük, hogy ő nem fog könnyűnek találtatni Isten színe előtt, mert igazi prófétai jellem volt, akinek összhangban álltak szavai és tettei. Aki akkor is mert igazul és bátran szólni, amikor mások félelmük és érvényesülési vágyuk mögé bújva inkább hallgattak. Ezzel a tanúságtételével sokakban tartotta a hitet és a reményt. A hozzá hasonlókról írja a próféta: Akik igazságra tanítottak sokakat, tündökölnek örökkön-örökké, miként a csillagok (Dán 12,3). Milyen jó lenne, ha ebben az értékrendjében és szellemiségében, gazdaságilag és politikailag olyannyira megosztott mai magyar társadalomban, ahol az írástudóknak és az értelmiségieknek kellene az érték hordozóinak és megmutatóinak lenni, az ő életműve sokak számára ismert és követett példa lenne!

Elhunyt testvérünk komolyan vette Istentől kapott hivatását, és annak minden körülmények között igyekezett is megfelelni. Ettől még a megfélemlítések sem tudták eltéríteni. Megértette a kiválasztottak felelősségét: Emberfia, őrnek állítottalak Izrael háza mellé, hogy halld számból szavaimat és közvetítsd intelmeimet (Ez 33,7). Prófétai hevülettel és elszántsággal konokul küzdött az igazságért, az emberségért, egy erkölcseiben emelkedettebb társadalomért. Úgy, ahogy Izajás próféta írja: Sion miatt nem hallgathatok, és Jeruzsálem miatt nem nyugszom, amíg föl nem ragyog igazsága, mint a hajnal, és szabadulása, mint a fáklya, nem tündököl (Iz 62,1).

Kedves gyászoló testvéreim! Ami földből vétetett, az visszatér a földbe, ezért elhunyt testvérünk testét, a feltámadás hitében, most a sírba helyezzük. Közös imádságban kérjük Istent, hogy legyen irgalmas bírája, és a feltámadáskor állítsa őt is jobbjára, az üdvözültek közösségébe. Felesége, gyermekei nyerjenek Istentől vigaszt fájdalmukban, és adjon nekik erőt hitünk reménye: odaát újra találkozunk!

Kedves Gáspár testvérünk! A Szentírásból tudjuk, hogy Isten országába, a nyugalom helyére csak akkor jutunk el, ha hívők vagyunk (vö. Zsid 4,3). Te rendíthetetlenül hittél, ezért kívánjuk, hogy juss el a nyugalom helyére, Isten országába! Béke veled!

Elhangzott a nagytilaji temetőben 2007. január 16-án.

Veres András püspök
Magyar Kurír, 2007. 01. 17.


< vissza