Írások a költőről - Nekrológok

Emlékeim

Múlt év áprilisában láttam őt utoljára ,a rádió lépcsőfordulóval szembeni kis szobájában. Utoljára a munkahelyén. Ajtaja akkor is nyitva volt, s mikor észrevett, tenyérszorítással üdvözöltük egymást. Néhány baráti szót váltottunk, svédországi utam felől érdeklődött, melyet ő egy-két évvel korábban, Görömbei Andrással tett meg. Azok az emberek izgatták, akikkel én is találkoztam, az emberek, akiket mindig is számon tartott. Egymás vállát lapolgatva váltunk el; 1974 óta ismertem.

Senki olyan érzékeny figyelemmel nem követte végig a budapesti Egyetemi Színpadon Forrás-köri estjeinket a 80-as években, mint ő. Senki. Mindegyik irodalmi rendezvényünkön jelen volt. Szellemi tájékozódásunk azonos volt az övével. Nemcsak a közönség soraiban ült, de akadt olyan est is, amit ő vezetett be.

Utoljára verset mondani Németh László egész alakos pasaréti szobrának avatásán hallottam, múlt év áprilisának végén. Kezet fogtunk, beszélgettünk, s mondta, hogy beteg. Nyár derekán a László Kórházban látogattam meg; ez már azoknak a napoknak egyikén volt, amikor a „néma harangok szavát” tanulta, és a Jóisten segítségét kérte az előtte álló gyötrelmes éjszaka legyőzésében.

Egy újabb személyes találkozás szeptemberben, ezúttal a Czine Mihály-emlékérem átadásán, a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Versét mondom, a Reménység jegenyéje című Czine Mihálynak ajánlott versét. Az első sorban ül, már nagyon soványan. Hihetetlenül fegyelmezett, hálás tekintettel köszöni meg a felé nyújtott ásványvizet. Mindenre figyel, felesége, Márta és leánya, Rita mellette. Óvják, védik. November 30-án, névnapomon ő az első a köszöntők közül. A jóbi szenvedés mélyéről alig hallhatóan érkezik fel a hangja a mobiltelefonba. Csaknem elsírom magam. – Tudod, hogy sokat gondolok Rád? – kérdezem. – Tudom, tudom – adja meg rövid szünet után a választ.

Mindig szépen és míves kézírással dedikálta a köteteit. „Verseket érző és értő jó Szabó Andrásnak és az övéinek szívbéli barátsággal ajánlom a régebbi N.G. kötetek mellé”.

Amikor ötvenéves volt, tréfás versikével köszöntöttem

„Éltessen az Isten,
ötven éved készen.
Mondanám, hogy
lezárt egész,
ha nem hűtene
intőn az ész.
Dehogy lezárt,
ötven éve csak
a száz van felezőbe’.
Adós vagy még
új félszázzal.
Ontsd a versed
garmadával.

Képeslapon küldte el a köszönetét. Mit nem adnék érte, ha nem is ötven, de még sok esztendőre itt maradt volna közöttünk.


Szabó András
Magyar Katolikus Rádió Honlapja, 2007. 01. 11.


< vissza