Írások a költőről - Kritikák, elemzések, laudációk

Halántékdob

Kevés fiatal költő van, akit jobban félreértettek volna, mint Nagy Gáspárt. Méltatói azért dicsérik, mert a Nagy László megalkotta verstípus tisztes követője, az általa ki­alakított valóságszemlélet és magatartásképlet vállalója; bírálói pedig azért marasztal­ják el, mert csak a nagy példa puszta utána mondóját, a mes­ter által teremtett normák szokványos követőjét látják benne. És mind dicsérői, mind bírálói kénytelenek fenntar­tásként kimondani: versei nem eléggé kidolgozottak, az igényesség nagyotmondásba csap át, a fedezetlen képek elszaporodnak és gyakori, bántó képzavart eredményeznek.

Csakhogy nem veszik észre az így létrejött ellentmondást: az epigon mindig csak a jó utánzóképességet hordozza, a zavar, a bizonytalanság pedig vagy tehetségtelenséget, vagy a még meg nem talált egyéni hang jelentkezését jelezheti. Mivel pedig abban bírálói megegyeznek, hogy Nagy Gás­pár tehetséges pályakezdő, ez esetben azt is észre kellene venni: ha eltanult is ez a fia­talember sok fordulatot, jelzős szerkezetet Nagy Lászlótól, ha nosztalgiájában a tiszta dal vágyképe fel-felsejlik, valójában a vélt mesterből minden­ben különbözik, egy ő a hetvenes évek nyugtalan, helykereső fiatalemberei közül. Költői világa közelebb áll Péntek Imre, Petri György, Dobai Péter vagy Papp Márió, Aczél Géza, Nyilasy Balázs problematikájához, mint a vele külső okok miatt társított ko­rábbi költői példákhoz vagy megnyilvánulásokhoz. Külön­ben is, ha valódi meghatározó példát keresünk mögötte, sok­kal inkább a nyugtalan gro­teszk dal mesterének, Kormos Istvánnak indítását kell észlelnünk.

Nagy Gáspár verseiből sajá­tos, markáns tekintet villan felénk: emlékei falusi gyer­mekkort idéznek ugyan, de mai életkörülményei az egye­temista, kezdő értelmiségi kör­nyezetet mutatják be, kapcso­lataiban, érzésvilágában, ennek tájékozódására ismerhe­tünk. Kötetének azok a leg­jellegzetesebb versei, amelyek­ben ehhez a kezdeti tájékozó­dáshoz kapcsolódik. Cikluscímbe emelve le is írja ennek programját: Kinyílni, becsukódni. És a verscímek is erre utalnak: Leírom..., Pár sor, Hajnalig, Lebegve már. Költői térképe – másik cikluscímet idézve – a pályakezdő életé­nek tájait mutatja be, problé­máit sorolja fel, indulatait fe­jezi ki. Látszólag jellegtelen címek ezek, mindennapi témák és jelenetek. Mégis, ha ezeket meg akarja kerülni, ha erőszakoltan igyekszik körképet, szintézist adni, akkor kelet­keznek a kritikusai által jogo­san kifogásolt zavaros, utánzatjellegű írások.

Mai költői sajátsága a szabályosan-pontosan leírt jele­net, amelyet minduntalan fél­beszakít egy ellenkező észle­let, egy, az előzőt kétségessé tevő, másfajta gondolat. A meglevő állandó ellenpontokat kap nála, a nyugtalanság meg­töri az érzelmek, jelenetek egyszerű leírását. A verset mégis igyekszik szabályos-strófás változatban befejezni, lekerekíteni. A nyugtalan tájékozódás következménye: a téma töredezettsége és a ki­dolgozás kierőszakolt szabályossága. Ez adja Nagy Gás­pár rövidebb verseinek jel­lemző műformáját. Ilyen módon pedig olyan feszültséget tud teremteni, amely értéket, jelentőséget ad jó néhány ed­digi versének. Legsikerültebb költeményeit olvasva a hetve­nes évek egyik jellegzetes lírai megnyilvánulására figyelhe­tünk fel.

 

 


Kabdebó Lóránt
Magyar Nemzet, 1979. ápr. 8. p. 13.


< vissza