Írások a költőről - Kritikák, elemzések, laudációk

A félrevert éjszaka szívhangjai

NAGY GÁSPÁR: KIBIZTOSÍTOTT BESZÉD

Alighanem Nagy Gáspár az utóbbi évek legnépszerűbb költője Magyarországon. A költészetre amúgy kevésbé fogékonyak is intenzíven olvassák, értelmezik egy-egy megjelenő versét, s - nem éppen a megközelítés esztétikai érzékenysége által ismertté vált - elemzéseiknek köszönhetően felfigyelt rá az irodalom vonzáskörén kívüliek széles tábora is. Népszerűsége számára egyszerre rangot adó és fenyegetően baljóslatú. Hisz fájdalmas példák eleven emlékével tudjuk, hány pályát tört már derékba, hány írót hallgattatott el mifelénk ez a megkülönböztetett figyelem, a lelkiismeret-furdalásos idők megélénkülő hivatalos irodalmi érdeklődése, s hogyan vált másfelől a teljesítményt megemelő mítoszteremtés alapjává, okává is egyben. A Nagy Gáspárt övező széles körű ol­vasói rokonszenv fokozódása sem kiteljesedő költészete növekvő elismeréséből, hanem a kirekesztő, szankcionáló szándéknak a kívánttal ellentétes, szimpátiát ébresztő hatásából eredeztethető elsősorban. Hosszan, méltatlanul várakoztatott új kötete a megjelenés pillanatától hozzáférhetetlen.
A költői jelenlét feltételeit veszélyeztető támadások és a mitizáló favorizálás metszéspontjának exponált helyzete könnyen elfedhetné az elemi tisztességű életminőség és a művészi cselekvés kivételes egységét megteremtő személyiség valódi természetét, ha annak karakter jegyei nem volnának kezdettől változatlanok, kristályosak. Nagy Gáspár számára a nemzeti hovatartozás és a legnemesebb magyar kultúrhagyomány a művészi létformát alapjaiban meghatározó súlyos örökség. Olyan reá testálódott felelősség, mely­nek mindenkori hivalkodás nélküli, mégis határozott vállalása megkerülhetetlen köteles­ség. Költői magatartását a provokatív gesztusoktól mentes, de az eszményeit meggyalázó értékrenddel szembeni vétójogát fel nem függesztő lelkiismeret erkölcse, s e tartás jelenleg érvényes művészi lehetőségeit, kifejezőeszközeit egyre biztosabban megtaláló líranyelv kimunkálása tette mind feszesebbé, öntörvényűbbé. Beérett költészetét - Domokos Mátyás pontos szavaival - „a fel nem ismert, új, vagy éppenséggel elfojtott és elhallgatott nemzeti korszükségletekre és korigazságokra való lírai rádöbbentés revelációja" élteti. S Nagy Gáspár műhelye ebben a minőségében a mai magyar szellemi élet megfogyatkozott mértékállító őrhelyeinek egyike.
Az emberi-költői kiállás morális értékképviseletének súlyán és következetességén túl a hagyományvállalás esztétikai, poétikai vonatkozásai is e líra kiemelt történeti szerepét nyomatékosítják. A Kibiztosított beszéd ugyanis az átörökített lírai modell megújítását, felfrissítését célzó négykötetnyi törekvés minden eddiginél letisztultabb megvalósulását mutatja. Olyan tudatos építkezés eredményeként, melyet az utoljára Nagy László életművében szintetizálódott tradíció végérvényes vonzásában is a modern költészet egyes eredményeit integráló szándék jellemez. Ez a költői alkat játékra, humorra fogékony vonásaival érintkező kísérletező kedv, a versnyelv újszerű formai megoldásait kereső - a legerőteljesebben Weöres által inspirált - nyitottság a maga korlátozott voltában is példátlan a küldetéses líra mai alakváltozataiban. S a korán megtalált egyéni hang összetéveszthetetlensége mellett épp a groteszk és ironikus versmodor lehetőségeit egyaránt kiaknázó eleven formai-nyelvi érdeklődés sokrétű hozadéka teszi lehetővé mindazon korlátok elkerülését, melyek azok legtöbb típusában a költői szerepformák megmerevedéséhez, kiüresedéséhez, a pályák megrekedéséhez vezettek.
Nagy Gáspár új kötete ugyanakkor a poétikai változatosság funkcionális jellegének további erősödését, a játékosság tartalmi súlyának megnövekedését, a világkép vészterhes elkomorulását jelzi. Felszabadult derűvel ír ugyan a költő verset Kormos István modorában (Halálon túl), „70-kedik" egy ifjú poétával, mégis minden vonatkozásban az önfeledt, derűs verspillanatok rohamos hitelvesztését, szemléleti alapjainak megrendülését kell tapasztalnia. A Kibiztosított beszéd költeményeiben a létérzékelés végletessé válásának tanúi lehetünk; olyan egypólusú gondolatmozgásnak, amely már a kiszámolós gyermekmondóka ütemezését követő rím- és ritmusjátékot is a személyiség veszélyeztetettségét láttató kiélezett helyzetrajzba futtatja (Nádból való vers), az epigrammatikus négysoros leleplező iróniáját pedig önnön etikai elveinek felvillantásával telíti (Verhetetlenek, Egy feljövő kiscsapatra). Az ars poeticaszerű hitvallás áttételes és közvetlen változatainak feltűnő megszaporodása az önvédelem létformává állandósult kényszerűségéből fakad - egy olyan tartását vesztett közegben, melyben a szabadsághiány állapota az erkölcsi züllés fokozódásával válik teljessé. A kötet szellemiségét teljes egészében az a feloldhatatlannak látszó konfrontáció hatja át, amely az „esélyek őszi alkonyát" követő „siralomházi éjszakában" a kéziratpapírt a költő számára panaszfallá, a verset „fényes mondatokban" álmodó kibiztosított beszéddé teszi. A várakozó készenlét lefojtott feszültségekkel teli költészete, a jelentéses hallgatások, csöndek, kimondhatatlan, megnevezhetetlen tartalmú meglátások, fájdalmak lírája ez. Nagy Gáspár ebben a könyvében már alig tud nem arról írni, amiről beszélni nem lehet. S e nézőpont jogosságához és érvényességéhez a tisztázandó kérdések megválaszolásának huszonnegyedik órájában aligha férhet kétség - főleg nem a jellemnek s a következetes költői gondolkodásnak avval a fedezetével, amit az eddigi művészi út reprezentál. Esztétikai vonatkozásaiban azonban tagadhatatlanul rejt bizonyos veszélyt ez a mentalitás, amennyiben az ihletforrások redukciója, e költészet tematikai koncentrációja tovább fokozódik.
A versek gondolati fegyverzetének élességét a mélyen megélt veszélytudat nagysága hitelesíti, amelyet a szembenézések és cselekvések végzetes megkésettsége növel tragikussá. A költő visszatérő képzete a „múló jövő" paradoxonja (Érzékeny labirintus, Múlik a jövőnk, Változat stb.) - annak kínzó érzetéből eredően, hogy kivezető ösvények már csak a hátunk mögött nyílnak. A kizökkent, nélkülünk meglódult idő a létezést egyfajta köztes-évszak átmeneti, kaotikus törvényeinek, a természet megbomlott rendjének rendeli alá (Februárius, Készül a tavasz, Talán így marad...). Halálraítélt évszak ez a nyár, mondja egy verscím, egy másik pedig egyetlen kimerevített metaforába sűríti az ideiglenes jelen kínálta sorsállapotot: Nyárbafagyottan. Az autentikus, cselekvő jelenlét feltételeit felszámoló átmenetiség korélménye a kötet egyik legszebb darabjának tanúsága szerint egyszerre párosul a költő gondolkodásában a júdási árulást és a megváltó kínhalált összeegyeztető gerincroppanások tapasztalatával, s a szabadságot megkísértő áldozatvállalás igényével (Tizennégy áprilisi sor), ám a Töredék erdélyi barátom leveléből e hitet romboló évszak távlatait egyértelműnek látja:

Megfogyva is és törve is
mi már itt alig élünk
percek vagy napok kellenek csupán
s fölmondják legrégibb vétkünk

nevünketi ejtik s így vagyunk
titkos táblákra fölskribálva
nem sietős már senkinek
hogy ügyünkért kiállna

Az elbukást sugalló jövőkép pesszimizmusa több versében az elhallgatás közelébe juttatja a költőt - újabb aspektusból világítva meg a csönd vonzásának okát a Nagy Gáspár-költészetben. A „te már nem mentheted/ a meg nem menthetőt" tudata (Halálraítélt évszak...) az adott körülmények között már-már a versírás értelmét és lehetőségeit is kétségbe vonja (Zónaidő, Búcsúszók, Érzékeny labirintus). Mindez a racionalitáson túli hitet megfogalmazni akaró szándékot a kötetegész verseinek kontextusában csak az önerősítés művészileg kevéssé árnyalt és hiteles gesztusaiban olthatja ki: „de ne félj barátom/ a versek frontideje eljön / a világ érdekei fölött / lengnek a világ énekei" (Alvászavar - frontidő); „Hogy fényesednek az éjszakák! / amint élesednek a kések, / de a félelmes penge-arzenált / kicsorbíthatja az ÉNEK" (Félelmen túli...). Mint ahogy másfelől - ugyancsak a teljes versanyag sokrétű megközelítésének fényében - a Nyári ki(be)számoló „Amíg csak bírom/ helyetted írom"-féle soraiban megfogalmazott feladatvállalás kifejezése is túlzottan direktnek, a műveket éltető morál „lefordításának" hat.
A kötet hangulati-gondolati egységességével szemben - amely az oltalomkereső szerelmes versek vallomásosságát is az örvényekkel randevúzó lírai hős tágabb érvényű virrasztó töprengésének rendeli alá - a verstípusok változatossága az alkotásmód sokoldalúságát jelzi. A távirati stílusban írott vers-közleménytől a kristályos tömörségű rímes struktúrákon, az ismétlődő verstechnikát alkalmazó darabokon, az erőteljes ritmushatású kötött formákon, a tükrözéses vagy kihagyásos szerkezetű, kettős jelentéssíkú költeményeken, a szójátékos építkezésen, az elégiákon át a szabad vers különféle variánsáig, az episztoláig s a terjedelmes versprózáig húzódó széles skála jelölheti ki a leleményes eredetiséggel birtokba vett alakzatok széles körét. A képalkotás érzékeny rátalálásait, asszociatív gazdagságát köznyelvi elemekkel ötvöző, a hangnemi keveredés feszültségképző, jelentéstágító stíluslehetőségét biztos arányérzékkel kiaknázó versbeszéd láttató-kifejező ereje is a teljes költői eszköztár mozgósítására vall.
Felkavaró, igaz és értékes verseskönyv a Kibiztosított beszéd - akkor is, ha a benne foglaltak fellelhető előzményei, a törekvések visszanyúló gyökérzete miatt hatásának oka izgalmas meglepetések helyett e költészet letisztulásában, üzenetének súlyosbodásában ismerhető fel. Egy keserű, értünk szóló költő fordul általa hozzánk a közös gondban.


Keresztury Tibor
Jelenkor, 1988. 9. sz. p. 854-856.


< vissza