Írások a költőről - Kritikák, elemzések, laudációk

Nagy Gáspár: Szabadrabok

A kötet az idén ötvenesztendős Nagy Gáspár válogatott verseit tartalmazza. A cím telitalálat: egyrészt utalás arra, hogy a Nyugat a Kádár-rendszert a szocialista világ legvidámabb barakkjaként tartotta számon, másrészt figyelmeztetés is, hogy a rendszerváltozás óta sem tudunk igazán élni szabadságunkkal: rabjai vagyunk illúzióinknak, elő­ítéleteinknek, értékrendünk pedig súlyosan torzult. Kiveszőben a társadalmi szolidaritás, önzőek let­tünk, lassan egyetlen istenünk lesz, a pénz és a fogyasztás. Nagy Gáspár eddigi pályája ékes bizonyíték arra, hogy a politikailag elkötele­zett, morálisan tiszta költészet mennyire sokrétű tud lenni, s az élet teljessége iránti igény a torzókat előnyben részesítő korunkban sem idejétmúlt művészi, irodalmi törek­vés. Modernség és közösségi külde­tés, a hagyományokhoz való hűség és korszerű újítás, erkölcs és esztétikum nem kizárják, hanem feltételezik egymást. Nagy Gáspár versei filozofikusak, szelíden ironikusak.

Teljességgel mellőzik a kioktató hangot, a próféciái dörgedelmeket, mégis, kíméletlenül őszinték. Meta­forákban gazdag költészetének egyik találó kifejezése a „Helybenzsákban-futós”, amely talán egész XX. száza­di történelmünkre jellemző. A rend­szerváltozást követő években írott versei keserűbbek: Heródesek, alkal­mi júdások, kreónok uralta világról szól ezekben, utalva arra, hogy a va­lóban nagy horderejű politikai, jogi, gazdasági változások mellett elma­radt a valódi fejlődéshez szükséges belső megtisztulás, a múlttal való őszinte szembenézés. Egyszóval a lelki átalakulás. De a bencés neveltetésű költő mégsem látja kilátásta­lannak helyzetünket, ahogyan Je­gyezvén szalmaszállal című költeményében megfogalmazza: ”A re­mény sohasem meghaló, ha minden utolsó szalmaszál ABBÓL A JÁ­SZOLBÓL VALÓ”. S azért ebben bízhatunk.



Bodnár Dániel
Demokrata, 1999. nov. 18. p. 40.


< vissza