Írások a költőről - Kritikák, elemzések, laudációk

"...Szaltószabadságot érzek..."

NAGY GÁSPÁR : HALÁNTÉKDOB

Az utóbbi évek egyik legsikeresebb pályakezdése Nagy Gáspáré: huszonkilenc évesen már második kötete jelenik meg.
A tisztább eligazodás kedvéért a kritikus már a Koronatűz után megállapíthatta, hogy fiatal líránknak ahhoz a vonulatához tartozik, mely a költészet lényegéhez legközelebb álló képi megfogalmazást tekinti elsődlegesnek. Második kötete méginkább bizonyítja, hogy a képi látásmódnak, asszociációs technikának a fiatal költő nagymestere. Ez verseiben szüntelen zenével párosul, még az erősebb sodrású szabadversekben is; ennek dacára költészete sötétebb színekkel vázolható, komor hangulatot áraszt. Érdekes a kötet szerkesztése: a mindössze 39 vers négy cikiusba rendeződik, s hangjuk fokozatosan, egyenletesen erősödik.
A kötet első fele nagy számban tartalmaz rövidebb, dalszerű verseket. A Földszoros és a Kinyitódni, becsukódni ciklus egyaránt a múltba kalandozik; a gyerekkorhoz, kutatva a szülőhely, az indulás motiváló tényezőit — illetve emléket állít a vállalt mestereknek, szellemi ősöknek. Eközben ars poetica-ként tudatosul: a költészet felelősséggel teli, nemcsak-önmagunkért való szolgálat: ,,Ez az utolsó hószínű terep / ez a négyszögletű fehér sík / ezen kell üzenetet hagyni". Az ars poetica szón érdemes elidőzni: egész lírájára érvényesnek érzem a meghatározást, s egy másik fiatal költő, Szöllősi Zoltán szavait juttatja eszembe; „.. Minden jó vers ars poetica is. Meg is fordíthatom: jó vers nem lehet csak ars poetica." Nagy Gáspár a dolgokat tudatosabban, érzékenyebben átélve, önmagából kiindulva mindannyiunk ars poeticáját írja. Ezért is vetheti papírra: ,,hitünk megmarad mint az éjszakák / kószáló kaszás verscsillagai!" Ez is költészetének egyik jellemzője, ereje, hogy a tragikumból is felragyogtat valam bíztató fényt, mégisgyőzelmet. "koponyám kehely / egy madár ritka röptével / az égnek fölmutatja". A Térkép ciklus is emlékeket, "verssé gyilkolt" szerelmeket gereblyéz össze, beépítve őket a halánték mögé. Egyébként már e három részben is a hosszabb, nagyobb lélegzetű versek a legsikerültebbek: Ha följutunk..., a Kormos Istvánnak írt Jézusos fejlehajtva, vagy a Térkép, kiterítve.
A Szaltószabadság címet viselő utolsó ciklus csupa ilyen nagyobb vállalkozásból épül fel. Mintha ide esne a hangsúly, a kötet fortissimója — ez itt már erős húrokat szaggató zene. A gyakran pársoros, állapot-rögzülések idején sikeres kivétel Nagy Gáspár költészetének ez a része. Azt mutatja, hogy a költő nagyszerű versszerkesztő képességgel, versszervező erővel, s az összefoglaló művekhez szükséges komplex látásmóddal rendelkezik. A mondanivaló is erősen, vádlóan zuhog. A modern költő lehetséges forradalmi magatartását érzem megfogalmazódni; időben is visszhangzó, nagy történelmi sorsfordulók híján a kisebb-nagyobb külső és belső torzulások, a társadalomban és az emberben észlelt elváltozások íródnak verssé, a világrontó démonokkal, a hiánnyal pörölve küzd a tisztább, értelmesebb emberi életért. Itt próbálja kibogozni a jelent, ,,világígérő hosszú ködben / mikor minden egy más-világból / látható csak tisztán." Meg kell még említeni, helyfogytán is a ,,Szálla alá poklokra" átkosan panaszkodó sorait, a Huszárik Zoltánnak írott Világtemető-t, valamint a kötetzáró Forduló év című verset, hiszen a költő képességei itt legszebb fényükben ragyognak.
A Koronatűzben még néha elcsukló hang a Halántékdob verseinél már biztos önmagában, a kiszakadó ének megtörhetetlen. Bizonyosságot mondhatok jóslat helyett: Nagy Gáspár már nemcsak tehetséges ígéret – de jó költő.


Bezzeg János
Napló (Veszprém), 1978. szeptember 9.


< vissza