Írások a költőről - Kritikák, elemzések, laudációk

"Legyen ami még késik"

NAGY GÁSPÁR KÖSZÖNTÉSÉRE

„Időnként a költők
elviselhetetlenül egyszerű kérdőjeleket
rajzolnak a levegőre."

Az életigazságok egyszerűen megfogalmazhatók, bonyolításuk éppen homály keltésre, félremagyarázásra szolgál. Talán ebből adódik mindennapi életünkben számtalan, megoldhatatlannak tűnő probléma. Nagy Gáspár soha nem fáradt bele az „egyszerű kérdőjelek felrajzolásába", nem riadt vissza az egyszerű, és ezért sokkoló igazságok kimondásától. Akkor sem, amikor fizetnie kellett ezért. Fontos lételeme a szabadság, mely felfogása szerint a költészettel együtt „vállalás": egy országé, mely számára mindig Haza volt, egy népé, mely számára embertestvérek alkotta nemzet. Vállalás, melyben bennefoglaltatik múlt, jelen és jövő. Elkötelezettsége parancsolja a szent idő tiszteletét, ébrentartja benne a nemzetféltést kíméletlenül „múló jövőnk", nem vállalt, feldolgozatlan múltunk miatt. Az utóbbi évek talán legnépszerűbb magyar verse az „Öröknyár: elmúltam kilenc éves" cimű is az ő alkotása. Talán még sohasem esett meg, hogy versrímek forradalmi folyamatokat indítottak volna. A „NI", egy nemzet sorsát eldöntő monogram kimondása és leírása erőtadó program, üstdob-szimfónia szerű lelkiismeretébresztés volt.
és nekünk nem szabad feledNI" - int mindannyiunkat. Akinek reménye azonban „abból a Jászolból való" azt is tudja és vallja, hogy „a gyilkosokat néven nevezNI" múltat tisztázó és jelent alapozó kötelesség. A bűnös és a bűn nem azonosak. Csak a megvallott bűnökre van megbocsátás. Azokra azonban érvényesen.

Nagy Gáspár számára, ahogyan életpéldája bizonyítja, a szabadság és a költészet vállalás. Isteni- és emberi szabadságra épülő rend szószólója ő, aki érzékenyen reagál változó társadalmunk legrejtettebb rezdüléseire is. Vállal és ezért gyakran szenved, szolgál és ezért gyakran csalódnia kell azokban, akiket szolgál. Költősors.

Nagy Gáspár 1999. február 14-én megható ünnepség keretében Ladocsi Gáspár katolikus tábori püspök kezéből vehette át a Balassi Bálint-emlékkardot, mely a Makovecz Imre vezette Balassi Bálint Kör rangos irodalmi kitüntetése. „Alternatív" irodalmi díj, nem nyerhető el véletlenül. Ahogyan Sinkovics Imre Nagy Gáspár verseinek élménytadó emlékezetbe idézése előtt mondta: „Csak a Balassihoz méltó „toll-kardforgatók" szolgálnak rá, hogy viseljék a konkrét és átvitt értelemben egyaránt éles kardot, a bátrak fegyverét". Nagy Gáspár, a tőle megszokott szerény határozottsággal nyilatkozta a köszönő szavak sorában „sohasem voltam, bátor, csak nem mertem félni, nem volt jogom hozzá". Akinek ezt kijelenteni adatott bátorság, méltósággal veheti kezébe a kardot, kapaszkodhat megharcolt isten- és emberhitébe, viselheti a költő nevet, azaz a vállalás keresztjét. Mert ez nem csak a XIX. század költőinek köteles életprogjamja, hanem a XX. és XXI. század „toll-kardforgatóinak" is. Márai Sándorral együtt vallja „Fölös ébrenlétem" (1993) című kötetében, hogy „a líra nem magánügy...", ahogyan a hit, a remény, a vallás és az emberi lét sem az.
A Balassi Bálint-emlékkard Bálint napján kerül átadásra, Bálint és nem Valentin napján. E tekintetben is alternatív esemény volt, és mégsem az, mert sem az igazi költészet, sem a nemzeti kultúra nem alternatíva.
Útravaló, csalogató és egyben méltó záró gondolatsor Nagy Gáspár „Fölös ébrenlétem" című kötetének ajánlása:
„... versek egymás közt. Ha már mostanában, az elvadulni látszó szellemi dzsungelben a költők úgysem lehetnek így. Hát akkor legalább a versek! Legalább az egy szív és kéz vétkezte teremtmények - egy akolban.
Pásztoruk már nem leszek; csak vigyázzon rájuk a versolvasó, ha ő is visszanéz a lélek igazi tüze mellől erre az esztendőre és van emlékeznivalója.
S legyen szemében is tűz: talán az ordasok tolulása akkor odébb vonul. De legyen békesség ott bent, a versek közt; legyen békesség az olvasó szívében is, amikor benyit a könyvbe."

Köszöntjük Nagy Gáspár József Attila- díjas és immár Balassi Bálint emlékkardos költőt szűkebb otthona, Budakeszi közössége nevében.


Kőrösiné Merkl Hilda
Budakeszi Hírmondó, 1999. március p. 2.


< vissza