Írások a költőről - Kritikák, elemzések, laudációk

Mennyit nyomnak földi pöreink?

Aligha akart Nagy Gáspár a magyar líra fenegyereke lenni, mégis az lett, mert felismerte és rendre kimondta az igazságot.
Vallomásai csupán jelzik mindazt, ami költészetében korról és emberről hitelesen szólal meg: „Elkötelezettje vagyok a felelős költészetnek"; „A lelkiismeretet nem lehet elaltatni" stb.
Az elhivatott költőt „szólították": „Talán több hang is egyszerre, s mindig éjfél után, a »nyújts feléje védő kart« után, s a »megbűnhődte, már e nép« után." Az 1968-ban, Szent István ünnepének éjszakáján — lezárt utak, elterelt forgalom közepette — elődübörgő tankok jegyezték el őt a történelemmel, megtanítva „az emlékezés jogát és felelősségét".

A Vas megyei Bérbaltavárról vezetett útja a pannonhalmi bencés gimnáziumba. Ezer év magyar múltja vette körül; róla írta Veres Péter a pannonhalmi könyvtár vendégkönyvébe: „Jólesik szegény magyarnak ezer évre visszatekinteni."
1973-ban Kormos István mutatta be Nagy Gáspárt az Élet és Irodalomban. Tehetségének erényeit, távlatos szemléletét, látásmódjának eredetiségét, erkölcsi igényességét, történelmi érzékének hibátlan működését méltatta. Első kötete, a Koronatűz (1975) igazolta a kortársak várakozását. Második és harmadik verskötete (Halántékdob, 1978, Földi pörök, 1982) illő kritikai fogadtatásban részesült. A Kibiztosított beszéd (1987) című kötetet azonban már igaztalan bírálat is sújtotta. (Nagy Gáspár 1981 és 1985 között a Magyar írók Szövetségének titkára volt, de az Öröknyár: elmúltam 9 éves Nagy Imrére vonatkozó olvasata miatt kénytelen volt posztjáról lemondani.)

Múlik a jövőnk című válogatott verskötete reprezentálja küzdelmesen alakuló, de folyton gazdagodó költői pályáját. Valló és vállaló lélek, ars poeticája: Stáció-járás és Kit az álmokba beléfogtak. Hiszi a verstől „ember és nép csak magasodhat", Célja: „Valami szabadítót mondani". Hétparancsolata infinitivusokban: írni, inni, hinni, szeretni, repülni, halni, élni. Történelmi tanulsága: „...nincs bocsánat: / bokáig — mindörökre a Donban állunk". Megtapasztalta: „Ha az ember szívből dadog, többnyire félreértik". Mégis vallja Szilágyi Domokos igazát: „Aki alkot, visszafele nem tud lépni."
Nagy László örököseként szól; „Helyetted mondom / ez lesz a gondom." Kormost idézi, „Jézusos fejlehajtva": „az örvénylő-szívű vándort", a „Párizs-viselt" mecséri fiút, aki tárnamély hangon, dülöngélve dudorász „halhatatlanul" a győri halpiac tövében... miközben „Nakonxipánban hull a hó".

Az új József Attila-díjas költő sokáig a „hallgatni szabad" lehetőségével élt. Válogatott verskötete alapján már a kortársak is érezhetik, az utódok pedig pontosan lemérhetik, hogy „az égi körök / hintáló mérlegein majd mennyit nyomnak a / földi pörök s mennyit a hallgatás aranyrögei / az árulás színezüstjeivel tetézve?".


Cs. Varga István
Kisalföld, 1990. március 31.


< vissza