Írások a költőről - Kritikák, elemzések, laudációk

Nagy Gáspár: Áron mondja

Nehéz eldönteni, melyik gyermekkorosztálynak szánta igazán e verseket a költő. A szavak, mondatok zenéjével, ritmusával, a rímek furcsa játékával épp csak ismerkedő kisóvodások figyelme ugyanúgy leköthető a kötet néhány írásával, mint a szavak mögötti tartalom mélységeire már odafigyelő kisiskolásoké. Sőt, a tizennégy verset tartalmazó kötet harmadát mintha valóban, a kötet címét — Áron mondja — igazolva, egy öt-hat esztendős, a világ furcsaságaira, -ellenéteire most eszmélő gyerek mondaná tollba a válaszokat zavartalan keresgélő költőnek.
A kötet gerincét alkotó, címadó vers, Áron „nagymonológja" a leginkább jellemző e feltevésünkre. A gyermek olvassa fejünkre a világot; s rádöbbenhetünk, hogy az bizony nem csak nekünk, „okos" felnőtteknek tűnik néha olyan szürkének —, ha nem eseményteleninek. Az otthontól 1256 lépésre lévő óvoda jelenti a távolságot; Zsuzsa néni az első, még őszinte vonzódást; az otthon pedig a televíziót, meccsekkel, meg Onedin kapitánnyal. S Áron még nevelési következetlenségeinket is arcunkba vágja: „...csapkodja az asztalt, szid valakiket, olyanokat mond, amiért nekünk a szánkra csap, ha mi mondjuk, ez is egy érdekes dolog, mert apának ki csap a szájára". ..

De természetesen nem hiányoznak e kötetből sem a klasszikusan szép gyermekverseket ihlető világ: a természet csodái, képei. A tél fagyos hidegét meleg széllel előző március; a zöldellő káposztaföldek; hajlékony, törhetetlen nád; s a tavi hullámok dalai.
Orosz István illusztrációi jól egészítik ki a kötetet; színei, figurális kompozíciói a gyermekek rajzi világát idézik.

Tamási Orosz János
Új Ember, 1986. december 7. p. 6.


< vissza