Írások a költőről - Kritikák, elemzések, laudációk

"Megy a gőzös uzsedára, Uzsedomba!"

„Karácsony és Szilveszter között, mint két város között megy az írógép-vonat, verseket visz, kisikló életeket, vagonokat." Kisgyerek koromban azt hittem, Kanizsa nem létezik. Csak a dalban: „Megy a gőzös, megy a gőzös Kani­zsára..." Azt hittem, csak a dal kedvé­ért, a jóhangzásért, a játékért létezik ez az amúgy nem létező Kanizsa, vala­hogy úgy, mint ama szintén sokat em­legetett Nárittyen vagy Kukutyin, aho­vá olykor elirányítottak (na, nem gőzösön) - zabot hegyezni.

Kanizsa léte ezért nekem mind a mai napig amolyan félcsoda, számba megy. Nárittyennel meg Kukutyinnal is így vagyok: jobb óvatosnak lenni. Megeshet; hogy léteznek. Ha nekem valaki, teszem azt, öröklakást, kínálná fel Kukutyinban - hálásan megkö­szönném. (S talán mindjárt vevő után néznék.)

Ami számunkra a nyelv által léte­zik - annak a léte roppant talányos. Én kisgyerekként csak a Kanizsa, Ná­rittyen, Kukutyin szavakkal (!) talál­koztam; hogy mögöttük lehet valami -arra később jöttem rá. És az sem volt zökkenőmentes folyamat… „Moszkovát” (így!) például percre se kérdőjelezhettem volna meg, olyan súlyosan valóságos volt, mint egy falumbelikőház.

„Elmegyünk mi Moszkovába,

Sztálin elvtárs udvarába,

Uzsedáre, Uzsedom."

Az sem volt kétséges szárromra, hogy a jóságos Sztálin óvóbácsitól ta­lán még egy halbicska is leesne, ha jó -adakozó - kedvében találnám. De hát nem tudtam eldalolni-eltapsolni magam az életünket oly közelről meg­határozó Moszkováig... Elképzelhető, mennyire meglepődtem, amikor meg­pillantottam egy térképen a városne­vet: Uzsedom! Igen, valóban létezik Uzsedom, akárcsak Kanizsa ... Ismere­teim bizonyos fokán ez az Uzsedom már fontosabb lett Moszkovánál.

Vannak városok, melyek talán lé­teznek, talán nem - Kanizsa, Uzse­dom, Kukutyin, Nárittyen. Biztosat nemhogy nem tudunk, hanem nem hiszünk róluk. Éppenséggel létezhetnek is. Amint ez olykor ki is derül. A költé­szet szavai ilyen talányosak (még a vá­rosnevek is). A talány: játék. A játék: menedék.

A költészet mint játék sok mindem menekíthet, nem éppen játékos kedvű korokban is. Most, 1990-ben sem jaj-de-virágos a kedvünk, de legalább már nincsenek tiltott játékok. Persze, illú­zió lenne azt hinni, hogy a költészet most már megnyert minden játszmát. A költői játékok ugyanis talányosak. Megeshet, hogy a költő azt hiszi: be­vette, teszem azt, Nárittyent, de abban már nem lehet bizonyos, hogy Ná­rittyen valójában létezik...

Nagy Gáspárt nagy formátumú já­tékosnak tartom. Veszélyes helyzetek­ben vett be olyan várakat, amelyekről csak akkor derült ki, hogy léteznek, amikor már a költő birtokában voltak. S akkor már atombombával se lehetett volna szétbombázni, mert a költői já­ték mentelmi joga örökkévalóvá tette őket.

Nagy Gáspár olykor véresen ko­moly játékairól vaskos tanulmányokat lehetne (kellene) írni; én azonban négy soron is bemutathatónak vélem és remélem a játék szabálytalan lénye­gét. Olvassuk el csak figyelmesen a mottóként idézett szakaszt; hát nem tiszta játék: megy az írógép-vonat, verseket visz ... Annyira fertőző a játé­kos kedv, hogy folytatni van kedvünk:  ..Kanizsára. És bizton tudjuk, hogy elöl ül a masiniszta... Ki más: Nagy Gáspár...

De mielőtt még túljátszanánk ma­gunkat, hadd figyeljünk a folytatásra: az írógép-vonat verseket visz ugyan, de nemcsak ... hanem „kisikló életeket, vagonokat”…

Ez az egyetlen ki nem sikló vonat, mely viszi a kisikló életeket - a vers! És célba ér. Nagykanizsára vagy Uzsedomba teljesen mindegy. A vers-vo­nat létezőből nemlétezőbe és nemléte­zőből létezőbe menekíthet bármit. Ha
olyan, ha érti a dolgát az a bizonyos masiniszta. A vers-vonat útja – elvben és általában - függ is, meg nem is a konkrét történelmi körülményektől. A lényeg csak ennyi: mindig meg kell találni a kiutat (vagy ha úgy tetszik: beutat!)        -

Ismétlem, Nagy Gáspár mutatvá­nyai egyedülállóak az utóbbi másfél évtized magyar nyelvű költészetében. Ennek a nemzedéknek sem adatott meg, csupán a szólás korlátozott sza­badsága. Persze van, volt kiút: a költő nem szól szabadon, de szabadon ját­szik. A költői játékok évtizedeit élte az irodalom; Nagy Gáspár nemzedéktár­sainak költészetében látványosan „a nyelv a nyelvet nyelvre használja" -ahogy frappánsan jellemzi költőnk ezt a vonulatot, melyhez csatlakoznia al­katából fakadóan lehetetlennek bizo­nyult. Ott volt köztük, velük, játszott is, de inkább: játszva szólt. Kimondott. A költői játék nála - sorsra ment.

Az Öröknyár; elmúltam 9 éves cí­mű 1983-as verse (ama híres, „rejtet­ten és mégis tüntetően" Nagy Imre vers) kiválóan példázza, miről is van szó...

Most, hogy válogatott verseinek gyűjteményét forgathatjuk, egyre nyil­vánvalóbb: a legtágasabb, legátfogóbb lírai teljesítmények közül való a Nagy Gáspáré, mely szöges ellentéteket öt­vöz, víg és szomorú, játékos és ko­moly - szóval: miként az élet - kiszámíthatatlanul-kiszámíthatóan talá­nyos.

És a vonat megy tovább. Hölgyeim, uraim - tetszés szerint: beszállás, ki­szállás! Baleset kizárva
Szávai Géza
Dátum, 1990. febr. 26. p. 8.


< vissza