Írások a költőről - Kritikák, elemzések, laudációk

Nagy Gáspár laudációja

Álltunk Csíksomlyón a Jézus-hágója alatt, a golgotás októberi verőfényben, tiszta, acélkék volt az ég, úgy sóhajtottál bele a délutánba, mint a hazaérkezők. Én azt a sóhajt szivárványhídnak véltem, amely valahonnan a Kis-Somlyó fölötti pünkösdi hajnalokból tündöklik fel, s valahol Pannonhalmán, Bérbaltaváron hull alá, átölelvén az egész Kárpát-medencét. Gyermekkorom óta tudom, hogy ott, a Szalvator-kápolna tövében van egy hely, ahonnan hétszer szól vissza a visszhang az igazaknak, a tisztáknak, a fiúknak, akik „Naplót" írnak az „örök nyárról, amikor elmúltam 9 éves":

„a sír
                    Nincs sehol
a sír                                     a gyilkosok
a test                                                        se ITT
                    Nincs sehol
a test                                                        se OTT
a csont                                a gyilkosok
                    Nincs sehol
a csont

(p. s.)
egyszer majd el kell temetNI
és nekünk nem szabad feledNI
a gyilkosokat néven nevezNI!"
                     (1983)

És bizony eljöttek „a megrovások, a kétségbeesések s aztán a kétségbevonások" azokért a versekért, amelyek a Tiszatájban jelentek meg akkoron, amelyekre nemcsak „egy félelemtől / átlyuggatott / ország roskad(t) / a versek betűire", hanem mi, az anyaországtól messzire hullottak is felemeltük fejünket, mert „susogott fölöttünk is a júdásfa", és „jött a nyüszítve támadó gyávaság / a rémület hókusz­pókusza" és „beáradt a dögszag"...

Ezek a versek visszhangzottak bennem akkor, amikor először jártunk Csíksomlyón, drága Nagy Gazsi, s most már tudom, hogy NI-t eltemettük, és nem feledünk, és nevén neveztettek a gyilkosok is, de továbbra is közöttünk járnak. Veled mondom hát: „De / tűnünk tűnődünk tüntetünk / a legtöbbje és jobbja is / csak befelé / némán - / És hümmögünk: / ez volt a föld / ez volt a kor /ahol és amikor / élnünk adatott / kifosztva bénán."

Nem tehetek mást: megkeresem a Kis-Somlyó oldalában azt a hétszer visszhangzó helyet, és belekiáltom nevedet - mint a Szűzmáriás királyfiakét - a felkelő Napba.


Székelyföld-díj 2006

Ferenczes István
Székelyföld, 2006. 12. sz. p. 141-142.


< vissza