Írások a költőről - Kritikák, elemzések, laudációk

Időövezet - övező idő

VERSEINK, BOSZNIÁINK ÜRÜGYÉN

Hiábavaló lenne az értelem törekvése, küzdelme? Az emberhez illő eszmék hite, hirdetése? Minden esetben, amikor erő áll szemben igazsággal, az utóbbi győzedelmeskedik? Méghozzá törvényszerűen? Mert a történelem sokezer éves tapasztalatai ezt mutatják. S ez a könyörtelen igazság?! Előbb elveszed a másik országát vagy országrészét, megerőszakolod lányait, asszonyait, aztán elhajtod őket szülőföldjükről, és máris tiéd a föld és minden java? Az is, amit az ottaniak építettek? Vagy, ha ez nem sikerül így, akkor -miként Trianonban! - megkapod nagyhatalmi erővel, s fogadkozol, hogy az a másik is szabad ember lesz, kellő jogokkal. Azután mindezt elfelejted, s előbb a nyelvét akarod megsemmisíteni, majd nemzetségét? S mindez a nagytekintélyű Európában történik, manapság már a világ szemeláttára?!

Először is elgondolkozhatsz az örökölt tényeken. Meg is teszed, és mégis, mást hiszel, mást kívánsz látni, mint ami a valóság. Könyvet adsz ki, mint tette Nagy Gáspár Zónaidő címmel. E kötet kéznyújtási és hídverési kísérlet. Igen, kísérlet, mert a kéz csak ritkán szoríttatott meg azok által, akik felé kínálta a kézfogást. A hídlábak is megbicsaklottak a másik part felé való tartásban.
Odaát - és ez csaknem körben értendő e földrajzi helyen -, e sajátos európai „köz"-helyen, ahol minden közel van, mert közülünk elment a „köz". Azaz, bizonyos eszközök gátolják gátlástalanul a közeledését. Nagy Gáspár litván, lengyel, cseh, szlovák, szlovén, horvát, szerb, román, bolgár, ahogy a könyv borítóján olvashatjuk: „rokon történelmű, rokon sorsú nemzetek kortárs irodalma, költészete felé" fordul, kínálja a megértést, a szeretetet. Szép és méltó a kínálat, s minden bizonnyal hasonló a fogadtatás is egy-egy baráti találkozón. Ám a nagy történelmi sodrás, amit végül is milliók - a többség! - zajlása hoz létre, tudva-tudatlanul a cselekedet lényegét, megsemmisíti e kézfogásokat. Elsodorja, megdarálja, rájuk tapos. Úgy látszik, ilyen a működő emberi természet, s nem hagyhatók ki az országok „törzsfejlődéséből" sem bizonyos szakaszok. Amit „fejlődésnek" nevezünk, az változás, és e változásból senki és semmi nem vonható ki. De ha így van, akkor miért nem eszerint érzünk, hiszünk, gondolkodunk és cselekszünk? Miért kapunk a gyilkos után is, önkéntelen, ha mélybe zuhanna? Talán ilyesmit jelent az Időzóna? Ezt az állapotot?

A zóna jelentése - latin eredetűnek tartják, noha a görögből vétetett, de lehetséges, ez sem végleges - éghajlati öv, földöve­zet, magyarul lehet égöv. Így a teljes magyar szó, talán égövidő volna. Itt vessük közbe, amiről nemrég László Gyula beszédéből is tudunk - Új Horizont legújabb száma, az 5-6-os közölte -, hogy eleinknél a fiúk tizennégy éves korban kaptak övet! Azaz, akkor övezték fel őket és váltak felnőtté. S tán nyelvünkben az öv és az övé - saját magáé! - kifejezés között is összefüggés lehet?! De felövezték a királyt is. Illetőleg, akinek elvették az övét, mert mondjuk áruló vagy gyáva volt, az elveszítette övéit is! Névtelen szolgává lett.

Ne gondoljuk, hogy itt hirtelen egészen másról beszélünk. Szó sincs róla. Hiszen a költő is egész földrajzi térség zónaidejéről beszél, azért állította össze nemcsak versekből és műfordításokból, de prózai munkáiból is ezt a kötetet, hogy tanúsítsa: Nagy Gáspár, magyar költő, Illyés szavaival „tejtestvér", rokon, de legalábbis sorstárs e zónaidőben. Csakhogy a népek, nemzetek felnőtté válása, sajnos, eltérő időzónákban történik és a felövezésük sem természetesen zajlik, hanem hamisan, torzan. Nemcsak lopott földeken, javakon alapszik-nyugszik, hanem tolvajlott történelmen is! Így azután milyen következménye lehet annak, ami ilyen laza, szélfútta talajra épül? Legyen az valóságos építmény vagy embert fogva tartó eszme. Az időövezet, - zónaidő -, övezetidő eltérő lehet azonos égövek alatt is! A látszólagosan azonos kultúra is csillagászati távolságokra lehet egymástól, akár közvetlen szomszédság esetében is. Gondoljunk a vallásra, hagyományokra, hiedelmekre, eltérő történelmi előzményekre stb. De az azonos történelmi eseményt is másként szemléljük.

Lássunk egy példát, ott van Nándorfehérvár esete. Ma Belgrád, más ország fővárosa. Harcoltak ott más nemzetek is, mint a magyarok? Természetesen! Mégis, a magyar királysághoz tartozott, az ott aratott győzelem, máig meghatározza e maradék Magyarország sorsát is. Tehát magyar győzelem volt a török felett? Válaszoljon ki-ki tudása és érzelmei szerint. A győzelmi érdem lényege, a magyar királyság ellenállása, akkorra már évszázados törekvése, ténylegesen magyarrá tette az ügyet! S hogy bosnyákok „lettek" aztán a Balkán egyes részein, azt is a török törekvéseknek „köszönhetjük". Most, hogy az eltérő istenhit megzavarta az emberek „nyelvét", ezt használják ki úrhatnámok! Ide kívánkozik az a gondolat, ami nem is nevezhető egészen képtelennek, ha akkor győz Nándorfehérvárnál, talán Európa szívéig érne-nyúlna föl a bosnyák-zóna. Ó, nem Gavrilo Princip rossz szelleme jött el megbüntetni a várost, Szarajevót! Nagyon is kitapintható erők sötétlenek a  háttérben, bár a gyökerük a régi talajba ér. S azért szóljon ma is a déli harangszó, amiért először: a győzelemért. Mert nem a győzelem hírére rendelte el a pápa - III. Calixtus - a déli harangszót, hanem azért, hogy a kereszténység imádkozzon, könyörögjön a győzelemért. De ez a győzelem ne csak a győzők, hanem a legyőzöttek békéje is kell hogy legyen. Talán ezt jelentené a zónaidők és időzónák egybeesése, immáron lehetetlennek látszik mindörökre, legalábbis az általunk belátható időkben.

Akkor mégis mi a teendő? Aligha lehet jobbat kiötölni, mint amit a józan parasztész is sugall. Ha ebben az övezetben gyengék vagyunk, mi magunk hívhatjuk elő az erőszakra ösztönző törekvéseket. Mert a fegyvertelenség, a tehetetlenség fitogtatása semmi mást nem eredményez, mint amit Csoóri Sándor fogalmazott meg; amit ugyancsak az idei könyvhétre – már második kiadásban! – megjelent verseskötetének címe kiált az arcunkba: itt élünk, vagyunk „Hattyúkkal,    ágyútűzben". Mert, ha netán vassal és vérrel is betüremkedne hozzánk a Balkán - előőrseit láthatjuk erre-arra! - vajon ki védene meg bennünket? Talán a nagyszerű Európa? De hát Bosznia is Európában van. Az is Európa. Mert van külön szlovák, román, szerb, bosnyák, szlovén stb. Európa! Ám a zónaidő eltérő ezekben az „Európákban"! Újra és újra szükséges Veres Péter intelméhez valami fontosat hozzá tenni: nemcsak népben-nemzetben kell gondolkodnunk, hanem történelmi folyamatban és földrajzi helyzetben is! Ez önvédelmünk alapvető érdeke, természetes válaszunk mindarra, ami köröttünk történik! S amikor milliós nyeremények, szerencsejátékok és más szemvakító mutatványok kábítanak; csalók, gazemberek burjánzanak a társadalomban, létrejött a mi belső „boszniánk" is, ki tudja, hány helyen és módon!

S körben elkezdődött - azaz: folytatódik - a nyelvháború, lélekgyarmatosítás, és ez ugyancsak arra figyelmeztet, hogy a tudatlanság állapota az első vétek az erőszak létrejöttében! Ráadásul annak a vétke, akit majd a támadás ér! A legszívesebben levelet írnék minden felelős honatyának, katonatisztnek, katonának, minden magyarnak, hogy gondolja mindezt át. A nagy bajban is szükség van a kellő erőre. Övezzük föl magunkat, legyünk felnőttek és kötelező inkább másról lemondani, de a hadsereg legyen erős, ép és egészséges; a védelem.

Most itt állunk tehát Hattyúkkal, ágyútűzben s vergődünk a Zónaidő háborgásaiban s verseskönyveket olvasva is a legkeményebb valóság tényezői ötlenek szemünkbe. Maga az irodalom is védelmi fegyver. S mondható: a költő is külön fegyverkezik, ha prózát ír, ha esszével politizál, ha töprengésre késztet. De hát ez a dolga! S nem a szórakoztatás. Jó, ha szavai mögött szavak hiteles serege áll, még jobb, ha minden szó mögöttesében ott van az egész nyelv. Az a magyar nyelv, amit azért beszélünk, hogy értsük egymást!

Aligha véletlen, hogy Csoóri Sándor könyve homlokára írta: Hattyúkkal, ágyútűzben, valamint az sem, hogy a címadó versét e három sorral fejezi be Nagy Gáspár: „áthúzod / csöndben összes versedet / megérted miért szabadrabok". De azt is mondhatnánk: miért zónaversek. S korántsem a szójáték kedvéért hangoztatjuk: ebben az időövezetben, zónaidőben, ideje lenne az országosan eszméltető és felövező időnek! Ha magyarul beszélni és élni akarunk.


Kiss Dénes
Új Magyarország, 1995. szeptember 2. p. 14-15.


< vissza