Írások a költőről - Kritikák, elemzések, laudációk

Nagy Gáspár: Augusztusban, Ludvik Jahn nyomában

A középnemzedék egyik meghatározó lírikus egyénisége szűk másfél évtized során kelet­kezett, lazán összefűződő prózai írásait tette közzé. Bár fátyolosan fénylő, kihagyásosan szűrt és a benső, lelki naplót pergető epika ez, mégis színtiszta epika, se nem valamiféle „hülye, gennyes, költői próza", amelyet Mándy Iván e szavakkal kárhoztatott nem­egyszer. Nagy Gáspár — egy kissé a prousti, emlékidéző technika segítségével — az 1968-as esztendő augusztusához kötődő, késő-ka­masz és kora-felnőtt élményeit eleveníti meg. Leírásaiban szikráznak a tárgyak, valószínűt­lenül kontúrossá, már-már tapinthatóvá lesz­nek a környezet elemei: a világ materiális va­lóságával nő rá a korból (a csehszlovákiai be­vonulás tényéből) viszonylag keveset értő, de lelke és jelleme mélyén mindent érteni akaró hőse. Remek sóskifli-himnuszt olvasunk, s tréningruha-áriát hallunk (épp fekete-fehér díszcsíkos, csehszlovák tréningét!). Az el nem tűnt idő nyomában jár a mesélő, hiszen 1968 (Prága mellett Párizs is) egy egész generációnak sorsélménye. E generáció tagjai (például Szilágyi Ákos szerint) a múlt végleges vesz­tesei, sőt potenciális élőhalottak…

Nagy Gáspár nem merészkedik ilyen messzire a pesszimizmusban. Történeteinek hangoltsága ezt nem teszi indokolttá, s cseh mestereitől, így főként Kunderától, meg Jirí Menzel úrtól inkább a tragikomikumra való fogékonyságot tanulta. Pontos és láttató kor­rajzának egyik érdekes technikai eleme a sok dőlt betűs kiemelés. A kurziválás nem pusz­tán nyomatékosít, de bizonytalanná is tesz, rejtjelez különféle tartalmakat. A sejtetés, a rá-értés 1981-ben vagy 1988-ban a cenzúra kiját­szására is szolgálhatott. Ma: nyelvi, tipográ­fiai dokumentum. (A novellák egyikében, a Vegy-tan című vers kapcsán az író még önma­gát is „kódolja"...)

A kötet főszövege — a címlapon is jelölve — a (legény-részlet). Egy 1968 augusztusi sze­relem utólagos krónikája, parányi iróniával, némi nosztalgiával fűszerezve. A szerelmi és erotikus hév ecsetelése stilárisan nem mindig hiteles. Hiába volt 1968 késő nyara a táncdal­fesztivál ideje is, a giccs nyelve ilyen mérték­ben nem terjeszkedhetne ki a „forró" és a „hi­deg" végletei közt rángó szövegre. Ezért a Klári-szerelemnek köszönhetjük a legfordulatosabb történetet, ám a kurtábbak, a korábbi­ak egységesebbek, sűrűbbek, prózapoétikailag kimunkáltabbak.

A kötetnyitó Szívoldal… a hazaszeretet lí­rai-groteszk vallomásával ellenpontozza az 1968-as morális „hazavesztés", kiábrándulás tényét. A Zöld Ervin… játékosságával tűnik ki. A történetíráshoz, a történetmondáshoz „idő és alkalom" szükségeltetik, utal rá egyhelyütt Nagy Gáspár. Valószínű, hogy 1968-at még egyszer nem fogja újramesélni. Időt és alkal­mat annak ábrázolásához kívánjunk neki, amit a nyolcvanas évtizedben megélt. Bősé­ges anyag!


Tarján Tamás
Vigília, 1995. 12. sz. p. 954-955.


< vissza