Írások a költőről - Kritikák, elemzések, laudációk

Koronatűz

A Koronatűz egy tudatos költő első kötete. Tipikusnak nevezhetnénk, ha nem volnának máris átlagon felüli eredményei, amelyek még a pályakezdőknél szokásos hibákat, döccenőket is átlényegítik. Azt kell gondolnunk, Nagy Gáspár eredendően költői tehetség. 1949-ben született a Vas megyei Bérbaltaváron ,,Szőlőbontáskor, májusi karácsonyban / foltos szalmazsák fölé leszállt az angyal". A születés mítosza, az eleve elrendeltség tudata, a költői hivatás tragikus szépségeinek vállalása nagy erővel hatja át a kötet első ciklusát (Már gondolhatott) és számos későbbi darabját, s a verseket olvasva bizonyosak lehetünk afelől: itt nem látványos szerepjátszásra készülődik valaki, hanem a bőrét viszi a vásárra, életét teszi a költészetre.

A születési évszámból látható, hogy Nagy Gáspár még életkora szerint is fiatal költő, s ő talán még meg sem sértődik a korántsem értékítéletet jelentő ,,fiatal" jelzőtől. 1971-ben mutatkozott be először több verssel a Sor-ban, a fiatal vasi költők antológiájában. Ott közölt hét verse - bár néhányat átvett belőlük kötetébe is —, még inkább ígéretet jelentett az esetleges kibontakozásra. Az utóbbi években írt versei ezt az ígéretet nagymértékben valóra is váltották már.

Induló költőnél természetes annak vizsgálata, hová kötődik leginkább, kik a mesterei. Nagy Gáspár költői műhelymunkájának tudatosságát bizonyítja az is, hogy nem kiván sokféle - alkatától nyilván idegen hangon szólni. Ha a mai magyar költészet áramlatai között a helyét keressiik, akkor szinte magától értetődően jut eszünkbe az a látomásos-szimbolikus költői világ, amelyet Juhász Ferenc és Nagy László formált újszerűvé az ötvenes években. Ám amiként náluk, úgy Nagy Gáspárnál sem lehet figyelmen kívül hagyni a népköltészet elementáris hatását, sőt tágítva: a népi világnak, a népi folklórnak, a régi paraszti életnek a versek világát befolyásoló voltát. A sok példa közül tartalmilag a legfontosabb a Sürgönyök. Az indítás mindjárt a költői látásmódra is példa lehet: miként alkalmazza a felnagyítás, a látomásos felsorolás fegyelemmel kezelt eszközeit: ,,voltak akkora zablák / mint a Hold / emészthetetlen fékek / sárgarezesen gurulók". A második és a harmadik strófa pedig épp a számunkra most fontos gyermekkori világ tárgyi-hangulati elemeit idézi fel: ,,voltak tollfosztók / és halotti torok / egyhangú borfejtések / pap-szentelésre rejtett óborok / voltak ríkató mesék / és kuncogó mennyből angyalok / dunyha alatti szamárkehék / és keresztanyámtól pofonok".

Nem a névrokonság, de az alakuló rokon költői szemlélet vezette el törvényszerűen Nagy Gáspárt Nagy László költészetéhez. Nagy László hatása kortársaira és fiatalabb pályatársaira ma még szinte felmérhetetlen, de annyi bizonyosnak látszik, hogy az 1945 utáni időszak költészetében ő az, akitől a legtöbben tanulnak, aki költői magatartásában és költői eszközeiben egyaránt példa és mérték tudott lenni. A visszafogott vulkán fegyelmezettségű robosztus képi és nyelvi erő a hatvanas és hetvenes évek induló költőinek jelentékeny részét magával ragadta. Olykor probléma is, hogy némi tehetséggel viszonylag könnyen utánozni lehet Nagy László költészetét, de mivel hasonló jelenséggel mindig találkozhattunk, s mivel ez valóban csak jelenségszintű kísérője a nagy költői egyéniségnek, érdemesebb a lényegre figyelnünk. Ha nem is az egyetlen, de mégis az egyik legtöbb sikert ígérő vállalkozás volt líránk forradalmi átalakítására Nagy Lászlóéké, s így szinte szükségszerű, hogy az utánuk indulók szembenézzenek e költői forradalom eredményeivel és kudarcaival egyaránt. Ez a szembenézés, e költői módszer alkotó továbbvitele figyelhető meg a húszas-harmincas éveiben járó költők egy csoportjánál (Ágh István, Buda Ferenc, Utassy József, Kiss Benedek, Veress Miklós, stb.). S évei kisebb számából következik, hogy Nagy Gáspár már nemcsak Nagy László útját folytathatta, hanem ehhez hozzászámíthatta közvetlen elődeinek - főként a Kilenceknek - munkálkodását is. A közvetlen bizonyítékokon - a versajánlásokon - túl meggyőzően a költői magatartás mutatja a rokonságot.

A népköltészet, Nagy László, a valamivel idősebb költőtársak a minden napra erőt adó élmények. Hatásuk valóban elementáris. De ha lehetséges még a fokozás, érték mélyebb hatások is Nagy Gáspárt. Petőfi Sándorra, Bartók Bélára es József Attilára gondolok. Ez a három életmű rendre felsejlik a versek sorában. Nagyon átszűrten, saját világgá lényegítve, s nem annyira for­mai, de sokkal inkább magatartásbeli elemekben. Már a Sor antológiában, bemutatkozó soraiban vallotta: ,,Ösztönösen azokra figyelek, akik azt bizonyítják, hogy a költészet töretlen gerincek kopogtatása, s nem hiszik, hogy a segesvári és szárszói tragédia mindegy lenne az anyaföldnek". Versekben is fel-feltűnik a két költő életének tragédiája (Ne fonjatok nekem vesszőkosarat!, Segesvári nyár, Kristály-havazás idején, Egyetlen életünk), a középpontba mégsem ezt állítja, hanem a feladat nagyságát, a pusztulás tudata ellenére vállalt szolgálat fenségességét. A kínálkozó példák közül hármat emelnék ki. A Dózsa György emlékét idéző vers, amelyből a kötet címét adó kép is származik, annyi Dózsa-értelmezés után is tud újat adni:

Gyönyörű bűnt hagytam rátok,
a lázadást, mely több mint Dózsa György;
mit bánom, ha több az áruló,
de lázadót is teremjen e föld!

Az emberi értékeket megőrző-teremtő gyönyörű bűnnel jellemzi Nagy Lászlót is: ,,Kihordok minden álmot. / Talán igy szentül vétkezem! / Elorzok pár évet még e földtől, / aztán gyökér fonódhat nyelvemen" (Gyökér fonódhat). S a harmadik, az Egyetlen életünk, a kötet egyik legösszetettebb, a költői történelemszemléletet és feladatvállalást leginkább feltáró verse. Többször feltűnik a dilemma, de itt a legerőteljesebben: Kell-e vállalni a feladatot? De miként Jónás sem menekülhetett, miként minden nagy előd szembenézett korával, ugyanúgy kell tennie mindenkinek, ki hozzájuk méltó akar lenni. S bár ,,meg kéne maradni, túlélni őket", fontosabb a világ vállalása, a feladatoké, amelyek ,,sürgetik egyetlen életünket".

Nagy Gáspár nyitott szemhatarú ember, sokféle benyomás éri, más művészeteké is, s ezek a kulturális élmények jelen vannak verseiben is. A kötet legjavához tartozik az Illés Árpád képeire írott A tenger ajándéka és a Kondor Béla emlékének ajánlott Égi megbízás. Jelentős a filmművészet hatása is. A kötet borítóján olvasható vallomás így indul: ,,Ha tehetném, minden nap beülnék egy magamra zárt óriás moziba, ahol két filmet vetítenek: délelőtt Huszárik Elégiáját, délután Schindo Kopár szigetét". Érthetően a lírai elemeket bőven alkalmazó fllmköltemények állnak közel hozzá, s egy részletesebb elemzés könnyen kimutathatná a filmes látásmód bizonyos hatását lírájában. A jó költeménynek, verseskötetnek is sajátja, de alighanem a filmtől is tanulta Nagy Gáspár a megszerkesztettség fontosságát, minden egyes kép, és minden kép minden elemének jelentéses voltát, s ebből következően a pontosság és a fegyelmezettség szükségességét, vagy az ismétlődő motívumok hatásosságát. Nála a leggyakoribb kifejezés — képindukáló elem — a hó: ,,rugózik a Kárpátok hógerince", ,,Asszony hófehérül az őszben", ,,Szabályos tél jön. A földre hó, az emberre föld", stb., stb. A hó, a havazás a tél képét idézi, legin­kább a természeten túli, a társadalomban, az emberi létben lakozó télét. Szép a hóhullás, de embertelen (Advent előtti, Kristály-havazás idején, Égi megbí­zás, Évszakok). Máskor viszont a harmónia képét idézi fel (Szerelem holdja, Anyámmal hófehérülök lezárása). Nem kizárólagos tehát kép és jelentés kapcsolata. A szimbolikussá emelt kép és képzetsor jelentésének kettőssége a költészetben nem szokatlan, s Juhász Ferencnél és Nagy Lászlónál sok példát találhatunk rá. Ha ritkábban jelenik is meg, szintén fontos motivum a tengeré
- a vízé — (A tenger ajándéka, Fordul egy kamera, „ Volt egy hős tengerész... ", Átvérzik) és a lóé, a csikóé (Csikó I.-II, Üveghegyen is túliak, Átvérzik). Az eredeti természet néhány alapeleme, ősi szimbolikus képe lesz tehát Nagy Gáspár verseiben központi szerepű. Mindegyik az emberre vonatkoztatva jelenik meg, s mindegyikhez kapcsolódik a mozgalmasság, a változás képzetköre. A térben és időben előrehaladó emberi történelem kifejezésére lesznek így alkalmasak. Nagy Gáspár az emberiség és a magyarság történelmét mindig személyessé teszi, önmagát szembesíti a történelemmel, illetve azonosítja annak egyes vonásaival.

A személyesség legközvetlenebbül az ars poetica versekben és az édesanyját idézőekben van jelen. Jellegzetes példája ennek az Anyámmal hófehérülök. A legújabb magyar líra csodálatos édesanya-képei, Nagy László, Juhász Ferenc, Csoóri Sándor, Ágh István versei után is tud új módon szólani, keményen és lágyan egyszerre, feledhetetlenül. Az édesanyjától hosszú évek óta elszakadt, csak karácsonyra hazalátogató fiúnak számolnia kell az elmúlás döbbenetével is, ami szétronthatná a gyönyörűen épített látomás tartópilléreit. De megbűvőli a világot, a rontás ellen tiltakozva a halhatatlanságot énekli, s így vállalja az édes szülő sorsát:

hűlt helyemre a szaloncukor,
a 365. nap kopog mámortalanul
ahogy indul megint egy megbicsaklott
év, felpofozott ébresztővekker,
ahogy megint és ismét reménytelen,
s én valahol józanodva nyugtalan
leszek! — mint dördülés előtt
az apróvadak, nehogy ez évben
jöjjön távirat, melytől szétszóródok
mákként a semmibe, ha így szólítana:
,,AANYAÁD    GYEEREE"

de kányafekete gúnyám nincsen
Isten nem lehetsz kegyetlen
álom leszek, méreg leszek
vagy hó! — mindent belepek,
rálicitálok az időkre, már
tizforintos pelyhekkel jövök,
befödöm vizek homlokán a
 sírást s anyámmal hófehérülök

Nem hibátlan kötet természetesen Nagy Gáspáré. A pályakezdő 5-6 esztendő verseit gyűjtötte egybe, s úgy rendezte ciklusokba, hogy az időrendet figyelmen kívül hagyta. Így dinamikus költői fejlődésről csak azok alkothatnak tiszta képet maguknak, akik nagyjából ismerik a versek keletkezési idejét is. Az önálló hangot próbáló, de a hatásokat még jól mutató tanulóévek verseitől vezet a sor addig a mintegy húsz versig, amelyek már összetéveszthetetlenül az ő alkotásai. S az új költőtehetségek jelentkezését fîgyelemmel kísérők jó érzéssel vehetik tudomásul, hogy a hatvanas évek végén kötethez jutók után itt az újabb - az előzőhöz szorosan kapcsolódó - hullám. Nagy Gás­pár mellett Baka István és Pintér Lajos kötete szintén idén jelenik még. S mellettiik sorakoznak a még kötet nélküliek: Banos János, Nyilasy Balázs, Ószabó István, Szervác József es mások. Verseik sejtetni engedik: lesz megfelelő utánpótlása a magyar lírának.

S ebben a sejtetésben Nagy Gáspár az élen jár. A Koronatűz több mint ígéretes első kötet. Az utóbbi évtized legfigyelemreméltóbb indulásai közé kell sorolnunk. Nagy Gáspár már tudja, hogy milyen szemlélettel es milyen módon akar valóságunkról szólni. Önéletrajzi jellegű és ars poetica verseiben ennek bizonyságát adta. Innen már csak egy lépés a még nehezebb feladat teljesítése: egész mai világunk versbe örökítése József Attila, Nagy László módján.


Vasy Géza
Tiszatáj, 1976. 10. sz. p. 86-88.


< vissza