Írások a költőről - Kritikák, elemzések, laudációk

1956 fénylő arcai

Nagy Gáspár legújabb, idén májusban megjelent kötete két versre épül: Fénylő arcok és tükörképek, illetve Október végi tiszta lángok. Két nagyszabású költemény - címük nagyon is beszédes. A páros oldalakon, négy-nyolc soros szakaszokra tördelve gördülnek végig a könyvön - a páratlan oldalakon pedig Kiss Iván fotografikus rajzai erősítik, kontúrozzák az olvasottakat. E rajzok a szabadságharc szereplőit és színtereit állítják elénk, oly hűen, mintha csak egy archív filmfelvétel kimerevített kockáit szemlélnénk. A kötet előszavát Rácz Sándor, utószavát pedig Wittner Mária írta. Mindketten a forradalom legendás hősei, akik a bukást követően a siralomcella poklát is megjárták.

Nagy Gáspár 1949-ben született, a forradalom idején tehát hétéves volt. Gyerekfejjel élte át, figyelte az eseményeket, s talán ennek köszönhető, hogy költői pillanatfelvételei olyan pontosak, érzékenyek, olykor rácsodálkozók.

Mikor a ruszki tankok
kicsörömpölnek
a Körútra
a Corvin-közből
a közeli halál
hidege árad szét
szibériás leheletüktől
s a fiúk láss csodát:
hármat kilőttek az ötből!

A kötet olvastán elém áll Nagy Gáspár mindahány fénylő arca. Lelki szememmel látom őt a forradalom napjaiban, gyerekként sütkérezve a néhány napos szabadságban; lélekben látom őt, ahogy 1976-ban elkészül gyönyörű emlékversével Latinovits Zoltán tiszteletére - a verssel, amely fatáblába vésve ma is ott olvasható a színészkirály Balaton-parti sírja felett. És immár valóságosan látom őt 1997-ben, Szombathelyen, ahol személyesen megismerhettem, két teljes napot együtt töltve, és ahol lenyűgöző ismerettel, szerénységgel beszélt nekem a versírás műhelytitkairól. Látom őt 2000-ben is, amikor annyi méltatlan támadás, gazember-intrika után hivatalos elismerést is kapott: Kossuth-díjat. És végül látom őt a Magyar Katolikus Rádió irodalmi műsorainak főszerkesztőjeként, kis irodájában, fülén telefonkagylóval szép ügyeket szervezni, beléptemkor föltekint, azután József Attiláról beszélgetünk, és arca fölragyog, fénylik.

Igen, e fénylő Gáspár-arcok is a kötet részei, elmaradhatatlan illusztrációi. Nagy Gáspár is egy a megverselt októberi srácok közül, akiket így láttat:

Mi volt a legszebb rajtuk?
távolból izzó örökmécsek
delejező gyönyörű fények
soha annyi nevető szempár

s a fogak vakuját
villogtató sok ezer száj
külön tanulmány...!

Köszönjük ezeket a fényeket, az igaz arcokat - és várjuk, reméljük a folytatást!


Zsille Gábor
Új Ember, 2006. augusztus 20. p. 24.


< vissza