Írások a költőről - Kritikák, elemzések, laudációk

A lírikus naplója

A Szabadrabok című vaskos kötet az 1968 és 1998 között íródott versek legjavát adta közre Nagy Gáspár ötvenedik születésnapjára. Az idei könyvhétre jött a folytatás, amely az 1998-at követő öt év termését nyújtja át az olvasónak Ezredváltó, sűrű évek címmel. Orosz István grafikusművész az előző könyvhöz kinyíló börtönablakokat tervezett, most pedig nyitott kapuk köré labirintusvilágot. Sokatmondó címlapok!

"A tehetség semmi, elrontható, elpazarolható. / Ami az egész életben számít, az a jellem" - idézi Zbigniew Herbertet Nagy Gáspár, s egész pályája arra példa, miként próbál hűséges maradni eszményeihez, szellemi elődeihez. Az életműben nincsenek érthetetlen cikcakkok, nincs kapkodás, nem kísért a mindenáron nagyot mondani akarás kényszere. Az Ezredváltó sorok Illyés Gyula epitáfiumához című nagyversben szereplő két vendégidézet pontosan jellemzi Nagy Gáspárt is: "a legnagyobb bátorság a remény", illetve "a józanság a legfőbb hősi állapot".

A száz vers naplóként is olvasható: mi történt a költővel s persze velünk 1998 és 2003 között. Van egy személyes vonulat, az ötvenéves költő számvetése, létösszegzése: "Nézek / körül / már / csak / halottaim vannak // magamat / is / annak / tekintem / annak". Itt van a szerelem, a szerelem emléke, a fel-felhorgadó vágy. Az érett férfi anyaképe. Itt van a természet, amely egyszerre biztat és keserít. Jönnek az elvesztett tanítók, ismerősök, Illyés Gyula, Németh László, László Gyula, Fodor András, Kiss Ferenc, Czine Mihály. Az élők, akiket nagy kedvvel köszönt évfordulóikon - Csoóri Sándortól a Püski házaspáron át Pintér Lajosig. És jelen van a kötetben a közélet, a millenniumi felbuzdulás, a megújulásba vetett reménység, amely a kötet egyik legszebb darabját ihleti (Symphonia Ungarorum), de mindig jelen van a feldolgozatlan múlt is a Történeti Hivatalból előkerült jelentések okán. Nem a kis besúgók, nem a megfélemlítettek izgatják a költőt, hanem a megfigyelések elrendelői, a "szorgalmatos hálózatfenntartó ügyeletes állambiztonságiak" (Szigorúan titkos álombiztonsági barlangrajz), akik most újra elhozták a félelmet. Persze nem az ifjúság elrablásának évei fájnak csak, hanem az értelmiségi vagy még inkább a céhbeli szolidaritás megszűnése, az írástudók árulása. (A vak látnok monológja, A vak látnok folytatja a monológot). Nincs ezekben a versekben gyilkos indulat, legfeljebb némi irónia és rezignált szomorúság. Hogy mi tartja mégis Nagy Gáspárban a lelket? Az évről évre megérkező karácsony, a kisded születése, aztán a hit, hogy az emberről a végső mérleget nem e világon vonják meg.

A költő ötvenen túl mindent tud a mesterségről. Nincs kitüntetett formája és műneme, ezernyi módon meg tud szólalni. Gyakran, ahogy mesterétől, Kormos Istvántól tanulta, csavar egyet a szövegen, nehogy túlságosan egyszerűnek tűnjön. Pedig szívesen vennénk, ha ebben a kusza korban nem riasztaná az egyszerűség, ha néha hagyná spontán áradni a verszenét.


Osztovits Ágnes
Heti Válasz, 2003. június 27. p. 43.


< vissza