Írások a költőről - Kritikák, elemzések, laudációk

Amikor Isten a "lámpásából egy fénycsomót villant"

A házat körülveszik a mondatok / és sütkéreznek az õszi verõfényben // Aztán az idõt szeleteli valaki / hibátlanul élezett vadászkéssel” (Rétegek és sávok) – erre gondoltam Nagy Gáspár összegyűjtött verseit lapozva, költészetén tűnõdve ismét megtapasztalva, hogyan is lehet „A teremtménylétet VISELNI szabad-akaratból, kegyelembõl; derűvel” (Kezdetben volt... A végsõ nap kezdete). Így a kötet Nagy Gáspár tragikus halálát idézõ feketéje, mely borítóként átöleli a költõi életművet, nem zárja magába, gyászt, de erõt is sugall, pótolhatatlan hiányt, ugyanakkor kétségbevonhatatlan jelenlétet. Nagy Gáspár monográfusa, életművének értõ olvasója, barátja, Görömbei András alapos, gondos szerkesztésében tárul elénk a versek sora. A Szerkesztõi megjegyzés segíti az olvasót a kötet felépítésének, szerkesztési elveinek feltárásával.

A borító Orosz István egyik újabb remeke, amely – Nagy Gáspár monogramjának mintázata mellett – számomra a költõ egyik bemutatkozásának részletét idézi arról a szaltószabadrabságról, melynek falai vagy áttörhetõk vagy nem, vagy ki tudunk húzni belõlük egy-egy téglát vagy nem. Vitathatatlan tény, hogy Nagy Gáspárnak több téglát is sikerült kihúznia mind a rendszerváltozás elõtti, mind az azt követõ módosult szabadrabság idején. S itt nem csupán a recepcióban „rendszerváltónak” vagy „botrányt kavarónak” tartott versekre (Öröknyár: elmúltam 9 éves; A Fiú naplójából; Csak nézem Olga Korbutot stb.), a közismertté vált 1956-os, 1968-as tárgyú költeményekre gondolok, hanem közéleti tevékenységére (például a Bethlen Alapítványban, a Magyar Írószövetségben, a Hitel folyóiratban vagy a Katolikus Rádióban). Életművével, irodalomszervezõi, szerkesztõi, közéleti tevékenységével valódi õrzõvé vált, akinek kardos vitézsége (ahogy Sütõ András nevezte) éppoly õszinte érdeklõdéssel, nyitottsággal, megfontolt, vállalt kritikával, erõn felüli cselekvõ segítõkészséggel fordult a történelmi, kulturális múlt, az elõdök felé, mint a jövõ terhét cipelõ jelen, a kollégák, művésztársak, tudósok, olvasók, pályakezdõ fiatalok felé. Sokakat zavarhatott és zavarhat az a néhány hiányzó tégla, amelyet kihúzott a mindenkori falakból, mert azokon a réseken a fény az õ tisztaságával sugárzik, merészen és szabadon. Számos értõ tanulmány szerzõje felveti Nagy Gáspár verseinek zavaró, félrevezetõ beskatulyázását, amely költészetében csak az úgynevezett politikai verseket veszi figyelembe, igaz, legalább bátorságát, tartását elismerve. Nagy Gáspár összegyűjtött versei alkalmat adnak e félreértés eloszlatására. A versek együttese az olvasó elé tárja, hogyan kapcsolódik egybe Nagy Gáspár költészetében egyéni és közösségi sors, s az miként vet fel egyetemes emberi lét-kérdéseket. Felfedi, mit jelent az az alkotó szabadság, függetlenség, mely figyelmen kívül hagyja az éppen adott kor mindennemű morális és esztétikai elvárásait, saját belsõ igényébõl fakadó hivatása, alkotói teremtõ ereje által, saját, biztos alapokon álló értékrendje szerint megalkotva lírájában morál és esztétikum egységét. Nagy Gáspár a Szabadrabok fülszövegében azt írja: „A költészet minél teljesebb szabadsága egyúttal azt is jelenti, hogy azonnal fölépíti maga körül a személyesség vonzó börtöneit: ahová csak keveseknek lehet ihletett bejárásuk. Amitõl a nappal éjszaka, és az éjszaka nappal. A múlt pedig teljes értékű jövõ. S mindez jelenidõben, ismétlõdhet, ahányszor csak akarja az a kulcs, amelyik pontosan sejti a zár titkát. De hogy nyitja-e, s nyílik-e?

A vers mégis maga a remény.” Aki pálcát törne a „tiszta esztétikum” elvárásának jegyében Nagy Gáspár költészete felett, üsse fel a gyűjteményes kötetet például A tél elé című versnél, amelyben egyebek mellett „október vérzõ” levélbrokátjának megidézése, a kvázi történelmi emlékezet, korkritika Gulácsy teremtett világával, az azt késõbb megidézõ alkotásokkal folytatott intertextu-ális játékba fordul, mely „játék” a művészet erejének, a lét értékének, minõségének hangsúlyozására irányul. Sorolhatnám a példákat, amelyek sürgetik költészetének értelmezését például formagazdagsága, finom, összetett képalkotása, rendkívüli műveltségrõl tanúskodó, sokrétű motívumvilága, intertextuális kapcsolódásai, idõszemlélete, költõi teremtõerõre utaló egyedi szóalkotása, grammatikai játéka, címadási metódusa, s nagyobb hangsúllyal a filozofikus, metafizikus, ontologikus, vallomásos, számvetés jellegű vagy a posztumusz kötet verseinek szempontjából. Költészetének helye van „mesterei”: Kormos István, Nagy László, Jékely Zoltán, Pilinszky János versei mellett. Értõ olvasói kiemelték költészetének unikum-jellegét, egyedi hangját, megismételhetetlen tisztaságát. Miként Sütõ András is, Nagy Gáspár ötvenedik születésnapjára küldött köszöntõjében, a Szabadrabok gyűjteményes kötet kapcsán: „ez a gyűjtemény: teljes és elvitathatatlan igazolása annak az én hitemnek is, hogy kristályos esztétikum, színarany Szépség és illyés-némethi értelemben vett közösségi kötöttség, Balassi etika egymástól elválaszthatatlan, mi több: a kettõ együtt jelent új minõséget” (Kardos vitéz).

Ahogy a költészet, Nagy Gáspár költészete sem birtokolható, felhasználható, nem zárható skatulyákba. Kevés embert ismerek, aki az említett falak kapcsán gondolt a „másik oldalon” lévõk bezártságára, létállapotára, s egyet sem, aki imádkozott az õt és családját veszélyeztetõ jelentgetõkért. Akik ismerték, azok számára féltett kincs az ajándékként kapott, személyébõl áradó tisztaság, szelídség, bátorság, szeretet, hit, filozofáló, polemizáló, kritikusan szembesítõ, érdek nélkül cselekvõ, segítséget nyújtó magatartásának elevenen élõ emléke. De mindezt felajánlotta olvasóinak is, örökül hagyva verseit, prózáit, a Szavak a rengetegbõl és a Közelebb az életemhez kötetekbe foglalt írásait. „A költészetet végül is egy mély emberi találkozásnak, heves párbeszédnek gondolom” – fogalmazott Az emlékezés joga című tűnõdésében. Nagy Gáspár összegyűjtött versei újabb lehetõséget nyújtanak arra, hogy nyitott szellemmel és lélekkel olvasva életművét, készek legyünk erre a párbeszédre, különleges találkozásra.



Ekler Andrea
Új Könyvpiac, 2007. szeptember 7.


< vissza